hirdetes

Agresszívak a gyerekmesék, át kell írni mindet!

Szélesi Ferenc

Ezeken a gyerekmeséken nőttünk fel, mégsem történt semmi rossz velünk, ma viszont egy olyan elképesztő hírt hallottam, ami után nem tudom, hogy sírjak-e vagy nevessek…Át kell írni a régi gyerekmeséket, mert túl agresszívak! 

Át kell írni a gyerekmeséket, mert agresszívak

Miért lettek agresszívak a gyerekmesék

A klasszikus mesék nem olvashatók fel a gyerekeknek, megindulni látszik a mese-cenzúra, egyszerűen hihetetlen. Régen nem volt internet, televíziót is alig néztünk, könyveket, mesekönyveket olvastunk, mégsem lett semmi bajunk és akkor, amikor nem volt semmi más, nem kellett cenzúrázni semmit, most, amikor a gyerekek fejébe ömlik a szenny úton-útfélen, akkor az az ötlet, hogy a meséket kell cenzúrázni? Nem értem az egészet….

A Piroska és a farkas című mese körül már megoszlanak a nézetek, vannak olyanok, akik azt állítják, hogy ez nem egy tanulságos mese, hanem egy rémtörténet, ami kifejezetten veszélyt jelent a gyerekekre. Már van olyan óvoda, ahol a régi klasszikus meséket átdolgozzák, és úgy adják elő a gyerekeknek. A szerintük ijesztő elemeket kihagyják, azokat a kifejezéseket is kerülik, mint például a megette vagy a bekapta, a nagymama pedig nem kerül a farkas hasába….A régi Piroska és a farkas teljesen eltűnt, most megjelent a finomított verzió, ami teljesen más, mint az eredeti. Nézzük, mit cenzúráznak még és miért, a következő oldalon folytatom! 

hirdetes
Át kell írni a gyerekmeséket, mert agresszívak

A cenzúrását azzal indokolják, hogy a szerintük agresszív jelenetek nem valók a kis gyermekeknek, az életkoruk nem megfelelő hozzá. Az óvodákban törekednek arra, hogy kitiltsák azokat a dolgokat, amik durvaságot, agresszivitást sugallnak és félelemkeltők. Erre a döntésre bíztatják a szülőket is, a különböző fórumokon pedig tanácsokkal látják el a szülőket, hogy milyen filmek, mesék valók a gyerekeknek.

Sok óvodában azonban nem értenek egyet a cenzúrázással, ők ugyanolyan formában adják elő a műveket, ahogyan az meg van írva, még pedig azért, mert szerintük az ijesztőnek tűnő részletek a végére teljesen feloldódnak és a feszültség egy katarzis élménybe csap át. Abban igazat adnak ők is, hogy a gyerekek többsége valóságnak éli meg a mesék világát, de azért mindig felfogják azt, hogy a mese egy képzeletbeli világban történik, ahol mindig a jó győzedelmeskedik, a rossz pedig megbűnhődik tetteiért. Inkább azt tartják fontosnak, hogy a gyermekek időben meg tudják különböztetni a mesevilágot és a valóságot.

hirdetes
Át kell írni a gyerekmeséket, mert agresszívak

Nekem az a véleményem, hogy ezekben a mesékben semmi rossz nincsen, de mindenki maga döntse el, hogy mit olvas a gyermekének és mit nem. Magunkból kiindulva mindig ezeket a meséket olvastuk és semmi bajunk nem lett tőlük. Ami viszont a televízióban megy, az sokkal rosszabb hatással van a gyerekekre, amit pedig az utcán látnak, még rosszabb sajnos.

Ezeket a meséket a meseírók úgy írták meg, hogy rossz és jó dolgok egyaránt szerepelnek bennük, mivel már óvodáskorban fel kell készíteni a gyereket a felnőtt életre. A mesék azonban egyáltalán nem durvák, inkább tanító jellegűek, a mai internetes világban és a mozifilmeken sokkal több szörnyűséggel találkozhat a gyerek. Kíváncsian várom a véleményeteket! 

hirdetes

Ha tetszett ez a cikk, oszd meg ismerőseiddel, kattints ide:

MEGOSZTÁS MEGOSZTÁS MEGOSZTÁS

Ezek is érdekelhetnek

hirdetes
További cikkek ebben a témában

Szótár

Lángos

Lángos: a nyár slágere, mely nem csak a meleg évszakban számít ínycsiklandozónak. Az egyik... Tovább

Füzéri vár

Füzéri vár: A füzéri vár középkori vár, amely Füzér település közvetlen közelében... Tovább

Tovább a lexikonra
Érdekességek Hírek