hirdetes

Az utolsó felperese is meghalt az azbeszt-ügynek!

SZ.F.

A hajdani selypi eternitgyárból kikerülő azbeszt miatt nyolcan perelték be az államot, hétfőre virradó azonban elhunyt az utolsó felperes is.

Az utolsó felperese is meghalt az azbeszt-ügynek!

Az egykori cementgyár dolgozói mellett rengetegen betegedtek meg, a környéken élő emberek többségénél megállapították a mezoteliómát, vagyis mellhártyadaganatot, melynek kialakulásában bizonyítottan játszik jelentős szerepet az azbeszt. A per azért indult meg, mert valószínűleg nem csak az eternitgyárba jutott a rákkeltő anyagból, hanem a mellette lévő környezetbe is. Az utóbbi években szakértői csapat vizsgálta, hogy valóban kerülhetett-e a környezetbe azbeszt, illetve megvizsgálták azt is, van-e összefüggés a gyár működése és betegség kialakulása között.

Pár évvel ezelőtt összesen nyolcan perelték be az államot, közülük viszont 2016-ban már csak ketten voltak életben, azonban folyamatosan jelentkeztek további emberek, amikor kiderült, milyen betegségben szenvednek.

hirdetes

Rengetegen jelentkeztek olyanok, akik a gyárban dolgoztak, de ők sajnos nem tudtak mit tenni, ugyanis a munkáltató Etercem már régóta felszámolás alatt áll, így nem lehet perelni…

Az utolsó felperese is meghalt az azbeszt-ügynek!
hirdetes

Az épületek jelentős részét azóta már elbontották, a bontáskor keletkezett por viszont az egész környéket belepte, így tehát a mérgező anyag kijuthatott mindenhová, 2017-ben megállapították, hogy bizonyossággal határos valószínűséggel az eternitgyárból kikerülő azbesztrostok hozhatták létre a megbetegedéseket, mivel semmi más azbesztforrás nem található a környéken.

A pereskedés során számtalan orvos-, és környezetvédelmi szakértői véleményt, valamint hatástanulmányt nyújtottak be, melyek mindegyike egybehangzóan igazolták, amit nem hivatalosan szinte mindenki tudott már: az eternitgyárból kikerülő azbesztrostok okozták a megbetegedéseket. Így 2017-ben már csak az volt a kérdés, hogy az állam egyedüli felelős-e a történtekért, vagy az Etercom Kft. is.

Az első áldozat a 38 éves György Zsolt volt, aki a selypi cementgyár mellett nőtt fel, a halálos kór 25 éven keresztül lappangott benne. Özvegye azóta is azért küzd, hogy az állam ismerje el, hogy a gyár udvaráról kikerülő azbeszt okozta a megbetegedést. Az ő ügyében június hatodikán hirdethetnek ítéletet. Az utolsó előtti áldozat áprilisban hunyt el, míg az utolsó, az 58éves P.né Katalin hétfőn. 

hirdetes

Ha tetszett ez a cikk, oszd meg ismerőseiddel, kattints ide:

MEGOSZTÁS MEGOSZTÁS MEGOSZTÁS

Ezek is érdekelhetnek

hirdetes

Szótár

Kásás Tamás

Kásás Tamás: a 20 háromszoros olimpiai bajnokunk egyike. Kásás Tamás háromszoros olimpiai... Tovább

Hillebrand Jenő-barlang

Hillebrand Jenő-barlang: Csodás barlangjaink egyik, melyre joggal lehetünk büszkék. Az 1947-ben... Tovább

Tovább a lexikonra