hirdetes

Megújultak a balatoni strandok

Pi

Megújultak a balatoni strandok, ami azzal jár, hogy néhány helyen nőttek a belépők árai. Mutatjuk, hogy mi történt a magyar tenger strandjaival tavaly óta.

Balatoni strandok fejlesztése

A szezon lassan már dübörög a Balatonnál is, nézzük meg, hogy m,i változott meg tavaly óta. Annyi biztos elöljáróban, hogy a belépőárak emelkednek.

Siófokon a város három fizetős strandján és három szabadstrandján jelentős fejlesztések valósultak meg, hat játszóteret is érintve.Pályázaton nyert 86 millió forint támogatásból a fizetős strandokat fejlesztették, a többi önerős, illetve civil támogatás révén újult meg. A legnépszerűbb Nagystrandon például 800 nézetméteres gyerekhomokozó létesült több játékelemmel, és új gyermekmedence is készült.

Miért is volt ez annyira elsődleges Siófok számára? Mert csak a tavalyi a város strandbelépőkből származó bevétele 28 százalékkal nőtt a korábbi évhez képest.

Balatonfüreden nem változtak a strandbelépő-árak, de ez csak a főszezon kezdetéig, június közepéig érvényes, akkor ugyanis átlagosan 8 százalékkal nőnek az árak.A város két fizetős strandja összességében 98 millió forint támogatást nyert el, de ennél többet, 120 millió forintot költött strandfejlesztésekre. A Kisfaludy strandon például fitneszpark és csúszdák épültek. Az Esterházy strandon is létesült fitneszpark, kicserélték a játszóterek gumiburkolatát, több lett az árnyékoló, modernizálták a beléptető-rendszert, és nőtt a térfigyelő kamerák száma.

hirdetes

Balatoni strandok fejlesztése

Keszthely 110 millió forintot fordított a strandjai fejlesztésére, a belépők árai pedig nem emelkednek. A pályázaton nyert támogatásnak köszönhetően a Libás strandon teljesen megújult, akadálymentesített lett a vizesblokk, ahol pelenkázó is helyet kapott. A Helikon strandon fedett biciklitárolók épültek, és mindkét strandon új lépcsők, megújult beléptető-rendszer és megújult öltözők várják a vendégeket.

hirdetes

A fejlődés kézzel fogható a Balatonnál. Tavaly óta 55 strandon történt fejlesztés közel 2 milliárd forint értékben. A beruházások néhány helyen csúsztak ugyan az engedélyeztetés elhúzódása vagy a megfelelő kivitelező hiánya miatt, de a nyitásra mindenhol elkészülnek. Jellemzően játszóterek, fitneszparkok, parkok, vizesblokkok felújítása, illetve létesítése valósult meg, továbbá stégek, lépcsők, járdák épültek. Ami azonban biztos, az az, hogy a balatoni strandok többsége látványosan megújult.

 

hirdetes

Ha tetszett ez a cikk, oszd meg ismerőseiddel, kattints ide:

MEGOSZTÁS MEGOSZTÁS MEGOSZTÁS

Ezek is érdekelhetnek

hirdetes

Szótár

Hegyesd (hegy)

Hegyesd (hegy): A Balaton-felvidéknek 9 tanúhegye van, a Hegyesd közülük az egyik. A... Tovább

Rendezvényhelyszín Balaton

Rendezvényhelyszín a Balatonon? Nem egyszerű a kérdés, hiszen a megfelelő helyszín... Tovább

Tovább a lexikonra
X
Kövess minket facebookon!