hirdetes

Érkezik hazánkba is az új Coca-Cola íz – Jön a kávés Cola!

Sz.F.

A Coca-Cola Ázsiát már teljes mértékben meghódította az új, kávés Colával, mostanra viszont az is szinte teljesen biztossá vált, hogy Európában, szóval Magyarországon is elérhetővé válik ez az új íz! 

Érkezik hazánkba is az új Coca-Cola íz – Jön a kávés Cola!

Fémdobozos kiszerelésben kapható kávés Coca-Cola már Ázsiában és Ausztráliában. Japánban korábban megkezdték a kávés ízű Cola árusítását, a cég közel egymilliárd dollárt keresett eddig vele. Most bejelentették, hogy nemcsak Ázsiában és Ausztráliában lesz elérhető a kávés Cola, hanem további 25 piacon fogják bevezetni a 2019-es év végéig. Az eredeti Coca-Cola íz meg fog maradni ezután is a serkentő üdítőben, ezentúl azonban a frissen főzött kávé ízvilágával is keveredik majd. 

Az előzményekhez hozzátartozik, hogy a tavalyi évben kevéssel több, mint ötmilliárd dollárért a Coca-Cola megvette a Costa Coffee-t. Ezek után azért várható volt, hogy a cég jelentkezni fog a piacon egy új, koffeines termékkel. 

hirdetes

A Coca-Cola vezérigazgatója, James Quincey elmondása szerint azokat a vásárlókat akarják megcélozni az új termékkel, akik nem akarnak energiaitalt venni, viszont vágynak a magasabb koffeintartalomra. Szóval, ha délután innánk egy Colát, de igazából kávéra vágynánk, akkor tökéletes választás lesz a fémdobozos üdítő, a kávés Cola. 

Érdekesség továbbá, hogy a Coca-Cola alkoholos italokat is árul Ázsiában, egész pontosan Japánban, ráadásul a koffeines üdítő mellett piacra szeretne dobni más kávés termékeket, illetve energiaitalokat is a közeljövőben. Ennek az is az oka, hogy a Mintel piackutató cég szerint a hideg kávék piaca 2016-17-ben csaknem harmadával bővült. 

hirdetes

Az új, kávé ízű Coca-Cola alumínium dobozos kiszerelésben kerül majd a boltok polcaira. A tartály térfogata mindössze 190 milliméter, viszont rendesen teletömik koffeinnel, az egyes dobozokban 34 milligrammot lehet felfedezni az anyagból. Egy kávéízesítésű Cola 42 kalóriát tartalmaz, állítólag a hozzáadott kávékivonat 50 százalékkal emeli az egyébként cukormentes ital koffeintartalmát. Édesítőszer hozzáadásával készül, cukor is van benne, a Coca-Cola szerint remek serkentő hatású, amikor a hétköznapok során délutánra elfogy a lendület. Kíváncsian várjuk az új, kávés Coca-Colát, ha megkóstoltuk, jelentkezünk mindenképp! 

Szeretnéd megkóstolni a kávés ízesítésű Coca-Colát?

Forrás: Fotó: Pixabay

hirdetes

Ha tetszett ez a cikk, oszd meg ismerőseiddel, kattints ide:

MEGOSZTÁS MEGOSZTÁS MEGOSZTÁS

Ezek is érdekelhetnek

hirdetes
További cikkek ebben a témában

Szótár

Alföldi piramisok

  Alföldi piramisok: A kunhalmok az alföldi táj sajátos formakincsei. Ezeket az 5-10... Tovább

Kovács Katalin

Kovács Katalin: a 20 háromszoros olimpiai bajnokunk egyike. A maga idejében kajakkirálynőnek... Tovább

Tovább a lexikonra
Érdekességek