hirdetes

Egész világon egyedülálló látványosság a Dinnyésen található Várpark!

Sz.F.

Alekszi Zoltán megálmodta, majd 2012 elején el is kezdett foglalkozni az álom megvalósításával. Folyamatosan tanult, olvasott, ismerkedett a várakkal, majd létrehozta ezt az egész világon egyedülálló látványosságot. Ismerkedjetek meg ti is a Dinnyési Várparkkal! 

Egész világon egyedülálló látványosság a Dinnyésen található Várpark!

(Kép forrása: Wikimédia/Solymári)

Ha ellátogatunk Dinnyésre, akkor egy nem mindennapi élményben lehet részünk, ugyanis 35 vár között sétálgathatunk, ráadásul olyan várak között, amik ma már sajnos nem léteznek, vagy pedig nagyon romosak. Alekszi Zoltán turisztikai létesítményét éppen ezért nevezi vármentő parknak, itt szerencsére megismerkedhetünk azokkal a várakkal is, amelyeket életnagyságban már nem láthatunk. 

A nem mindennapi Várpark a Fejér megyei Gárdonyhoz tartozó Dinnyés területén található, azon belül a Kossuth utca 17. szám alatt. A park központi részét a történelmi Magyarországon állt középkori várak anyaghű makettjeinek együttese alkotja, melyek úgy vannak elhelyezve, hogy egymáshoz viszonyított elhelyezkedésük hozzávetőlegesen megfeleljen az eredeti várak topográfiai viszonyainak. 

hirdetes

A Várpark egyébként 2018-ban bekerült a Guinness Rekordok Könyvébe is, mivel sehol nincs ennyi vár-makett, mint itt, a tavalyi évben 35 darabot számoltak meg. A park megalkotója Alekszi Zoltán volt, aki 2012 elején kezdett el foglalkozni egy hasonló létesítmény megvalósításának gondolatával. Az első időben a kutatás, és a tanulás játszotta a főszerepet, az előkészítő munka során igyekezett megfelelő történelmi anyagokat felkutatni a megmakettezni kívánt várakról.

hirdetes

Szerencsére hamarosan sikerült megtalálni a megfelelő helyszínt, és megkezdődött a kivitelezés mikéntjének a tervezése. A cél az volt, hogy bemutassa a magyar középkori várakat, egyedülálló módon. Ez sikerült megvalósítani, egyediségük abban rejlik, hogy az eddig elkészült várak az eredetivel lényegében megegyező anyagokból készültek, azonos tájolással, mégpedig úgy, hogy minden egyes vár a parkot övező, Nagy-Magyarország formáját idéző sétány mentén, hellyel-közzel az eredeti helyén található meg. A következő oldalon még több érdekesség vár a nem mindennapi várparkkal kapcsolatban! 

hirdetes

Ha tetszett ez a cikk, oszd meg ismerőseiddel, kattints ide:

MEGOSZTÁS MEGOSZTÁS MEGOSZTÁS

Ezek is érdekelhetnek

hirdetes
További cikkek ebben a témában

Szótár

Székely zászló

Székely zászló: A székely zászló a Székely Nemzeti Tanács (SZNT) hivatalos zászlója és... Tovább

Balázsjárás, Gergelyjárás

Balázsjárás, Gergelyjárás: A naptár szerinti utolsó téli hagyományőrző ünnep. Február... Tovább

Tovább a lexikonra
Érdekességek Kirándulás Magyar Magyar történelem Magyarország Magyarság