hirdetes

Megvan, mikor érkezik a havazás!

B. Á.

Ha még nem cseréltétek le a nyári gumikat, akkor itt az alkalom, hogy megtegyétek, ugyanis kiderült, hogy mikor érkezik meg az idei tél első havazása! 

Első idei havazás

Örülsz a havazásnak?

Az eddigi időjárás alakulása

Mint ahogyan arra biztosan mindenki emlékszik, október végén volt részünk egy kis lehűlésben, de ha ettől eltekintünk, akkor megállapítható, hogy sokkal melegebb volt az időjárás az eddig megszokottnál – nem egyszer láttunk pólóban sétálgató embereket, többször magasabb volt a hőmérséklet 18-20 Celsius foknál. Azt tapasztalhattuk, hogy minden évszak egy kicsit kitolódott, valamivel később ért véget a nyár, az őszből pedig szinte csak novemberben kaptunk, érdekes, hogy november végén még sok fán rajta vannak a levelek, ez pedig megmutatja, milyen időjárásunk volt. 

Az enyhe időjárásnak vége szakad

Novemberben sok helyen tapasztalhattunk egész napos esőzéseket, amik korábban szeptember-október hónapokat érintette. Ráadásul sokkal enyhébb volt az időjárás az eddig megszokottakhoz képest. Ennek viszont vége! Érdemes legkésőbb szombatig megejteni a nyári gumik cseréjét, ugyanis a hétvégén erőteljes lehűlés fog érkezni (a szakemberek szerint 7 Celsius fokos átlaghőmérsékletnél már nagyon is indokolttá válik a téli gumi felhelyezése).

hirdetes

Havazást és lehűlést hoz december

November utolsó két napja csapadékot még nem fog hozni, viszont a lehűlés már megérkezik – szombaton és vasárnap napközben 4-7 Celsius fokot mérhetünk, éjszaka pedig már 1 és -4 Celsius fokot. Csapadékra leginkább hétfőn lehet számítani, amikor is egy újabb ciklon éri el Magyarország térségét. Ekkor az ország egyes tájain már havas eső, havazás is várható – valószínűleg hazánk északi, valamint északnyugati részeit fogja érinteni.

hirdetes

December első hetében marad a hideg, napközben 2-5 fok között fog alakulni a hőmérséklet, éjszaka több helyen mérhetünk majd akár -6 fokot is (érdemes elvégezni a növények teleltetését, ha eddig még nem tettétek meg). Csapadékra a hét folyamán már nem nagyon kell számítani, egészen a hét végéig, amikor is az ország számos területén eredhet el az eső. 

Forrás: Fotó: Pixabay

hirdetes

Ha tetszett ez a cikk, oszd meg ismerőseiddel, kattints ide:

MEGOSZTÁS MEGOSZTÁS MEGOSZTÁS

Ezek is érdekelhetnek

hirdetes
További cikkek ebben a témában

Szótár

Születésnapi buli Budapesten

Egy jeles napot meg kell ünnepelni. A születésnapok fontos események az emberek életében,... Tovább

Február

Február: az év második hónapja.  Az alábbi elnevezések ismertek vele szemben: ... Tovább

Tovább a lexikonra
Érdekességek Magyar Magyarország