hirdetes

Irány Adria? Mutatjuk hogyan tervezik Horvátország és Szlovénia nyitását a turisták előtt

VN

Mikor a koronavírus berobbant Európába legelőször a turizmust döntötte le a lábáról. A határzárak, és az egyéb korlátozó intézkedések szinte ellehetetlenítették a különböző turisztikai és vendéglátóipari egységeket, hogy bármilyen bevételhez jussanak. De az emberek is kezdenek unatkozni a négy fal közé zárva, nemcsak a turizmus szereplői, hanem maguk a turisták is aggódnak a 2020-as nyári szezon miatt. De nem kell már sokáig aggódnunk, a magyarok kedvenc tengerparti úticélja Horvátország meglepő megoldási javaslattal állt elő, és Szlovéniai is már a nyári nyitást tervezi, mutatjuk is a részleteket.

Így indul be a horvát 2020-as szezon

Elindulhat a 2020-as horvát szezon?

Horvátország részéről folynak a tárgyalások az európai tagállamokkal arról, hogy a forgalomban úgynevezett turistafolyósok nyíljanak. Ezeket az általuk turista folyosóknak nevezett lehetőségeket azok az utazni vágyók vehetnék igénybe, akik valamilyen úton módon igazolni tudják, hogy nem fertőzöttek koronavírussal. Nemcsak szárazföldi folyosókat nyitnának, hanem akár repülő járatokat is indítanának. Ennek érdekében több országgal is egyeztetnek a horvát hivatalos szervek. Ez a modell szakértők szerint a magyar turisták esetében is működhet, tehát ilyen folyosókat Magyarországról is lehet kiépíteni és működtetni. 

Horvátországban fontos a turizmus

Horvátország számára nagyon fontos a turizmus, így nem csoda, hogy mindent megtesz annak érdekében, hogy a koronavírus járvány ellenére is mielőbb újra indulhasson a gazdaságnak ez az elég meghatározó szektora. A turizmus a horvát GDP ötödét adja, tavaly közel 20 millió turista érkezett az országba, ennek hiánya jelentős nyomot hagyna a költségvetésen. Ráadásul a turisztikai forgalom 90%-át a külföldről érkezők adják. Horvát egészségügyi hivatalok ugyanakkor óvatosan fogalmaztak a témával kapcsolatban, véleménye szerint olyan országokból nem kellene turistákat fogadniuk, ahol magasabb a fertőzöttek száma, mint Horvátországban. Jelenleg a hazánkkal szomszédos turistaparadicsomban 2125 koronavírussal fertőzött személyt regisztráltak, ami sajnos kevesebb, mint a hazai 3187 regisztrált beteg, tehát Magyarország ilyen szempontból nincsen jó helyzetben.

hirdetes

Mi a helyzet Szlovéniával?

Szlovéniában ugyan szigorú óvintézkedések mellett, de már a jövő héten újra nyithatnak a kisebb, legfeljebb 30 fő befogadásra alkalmas szálláshelyek, de a tervek szerint júniustól a hotelek, wellnessközpontok és más turisztikai létesítmények is. Reményeik szerint, ha újra nyitnák a határokat azon országok turistái felé, ahol hasonló a járvány kiterjedése, mint ott, akkor akár a turizmus kapacitásának 50%-át is kihasználhatnák, ami nagyban hozzájárulna a gazdasági visszaesés enyhítéséhez. Már tárgyalnak a fentebb említett horvátokkal, ugyanis Horvátországnak nagyon fontosak a szlovén turisták, a szlovénok 120 ezer ingatlannal, 8500 hajóval és több ezer bérelt kempinghellyel is rendelkeznek itt. A tárgyalások célja, hogy június 1-jén, de legkésőbb 15-én újra nyissák a horvát-szlovén határt.

hirdetes
 

hirdetes

Ha tetszett ez a cikk, oszd meg ismerőseiddel, kattints ide:

MEGOSZTÁS MEGOSZTÁS MEGOSZTÁS

Ezek is érdekelhetnek

hirdetes
További cikkek ebben a témában

Szótár

A hunok faja és nyelve

A hunok faja és nyelve: A hunok faji hovatartozását az emberi egymaga nem tudja meghatározni. A... Tovább

Kunsági borvidék

Kunsági borvidék Magyarország 22 borvidékének egyike. A Kunsági borvidék a homokos talajú... Tovább

Tovább a lexikonra
Érdekességek Európa Hírek Kirándulás Külföld Utazás