Ezért ne vásárolj SOHA csomagolt húst!

Ezért ne vásárolj SOHA csomagolt húst!

Sz.F.
hirdetes

Iratkozz fel Te is Youtube csatornánkra, kattints az alábbi YOUTUBE ikonra! 

 

 

 

Leginkább a magyarokra jellemző az, hogy húst hússal esznek, ezt használják ki a boltok is, szinte mindenhol megtalálhatók a különböző húsok. Az utóbbi időben viszont egyre inkább kezdett elterjedni a csomagolt hús árusítása, ami nem várt következményeket okoz. Nézzük, miért ne vásárolj soha csomagolt húst! 

Ezért ne vásárolj SOHA csomagolt húst!

A magyar embereknek nincs szükségük arra, hogy ünnep legyen, szinte minden egyes nap eszünk valamilyen húst. A hétvége pedig szinte csak a húsról szól, levest készítünk, vagy bográcsozunk, nyársalunk, a lényeg akkor is, hogy húst együnk! Nincsen ezzel egyébként semmi baj, hiszen én úgy gondolom, hogy ez már hozzátartozik a kultúránkhoz, nem is kell másra gondolni, csak mondjuk a disznóvágásra. 

 

Viszont nem mindegy, hogy milyen húst vásárolunk. Régebben megszokhattuk, hogy elmentünk a sarki henteshez, akit ismertünk gyerekkorunk óta, nála biztosak lehettünk benne, hogy olyan húst kapunk, aminek semmi baja nincsen. Emlékszek még azokra az időkre, Béla bácsi mindig szólt, ha valami nem stimmelt a hússal, megjegyezte nekünk, hogy azt a fajtát már inkább csak a kutyusoknak főzzük meg.

hirdetes

 

Ma már más a helyzet, a hentesek eszméletlenül drágák, egymással versenyeznek a vásárlókért, és már nem olyan finom, friss a hús náluk, mint régen. Azonban nem velük van a legnagyobb baj, hanem természetesen a multinacionális cégekkel, akik mindig minden körülmények között a mennyiséget tartják szem előtt a minőséggel szemben. Én már nagyon régóta nem vásárolok tőlük semmilyen húsfélét, nézzük, miért! 

 

Mi a baj a csomagolt húsokkal?

A becsomagolt hús, amelyik heteken keresztül megőrzi a szavatosságát, és folyamatosan szép, rózsaszín, az nagy valószínűséggel telis teli van különböző adalékanyagokkal, színezőkkel, és nátrium-nitrittel (ez segít abban, hogy ne száradjon ki). Az adalékok, a színezők is nagyon károsak, de inkább foglalkozzunk a nátrium-nitráttal, ami ma már bizonyítottan rákkeltő hatású!

hirdetes

 

A nátrium-nitrát a gyomorba jutva nitrozaminná alakul, és DNS-károsodást okoz. A nitrozamin egy nagyon mérgező vegyület, ami egyébként megtalálható a dohányfüstben is! Szóval, ha jót akarsz magadnak, akkor szokj le a dohányzásról, és ne fogyassz csomagolt húskészítményt. Sokkal inkább ajánlott háztáji húsokból házilag gyártani különböző finomságokat, ha darált húst szeretnél, akkor se a csomagoltat válaszd, készségesen ledarálják neked a pultnál! 

hirdetes

Ha tetszett ez a cikk, oszd meg ismerőseiddel, kattints ide:

MEGOSZTÁS MEGOSZTÁS MEGOSZTÁS MEGOSZTÁS

Ezek is érdekelhetnek

hirdetes
További cikkek ebben a témában
Ennyien olvasták az oldalt ebben a hónapban:
295 482
ENNYIEN OLVASTÁK AZ OLDALT
2019. JANUÁR 1. ÓTA:
2 464 220
Közösség
hirdetes

Szótár

Mátra

A Mátra Magyarország legnagyobb hegye. Itt található az ország legmagasabb pontja a... Tovább

Az ősmagyarok hitvilága

Az ősmagyarok hitvilága: Az ősi magyarságot egyik meghatározó alap. Az ősmagyarok vallása, a... Tovább

Tovább a lexikonra

Hasznos volt számodra ez a cikk?

Mondd el mennyire!

Szavazatok száma: 78

Átlagos értékelés: 4.7

Érdekességek Ételek