notification icon
Ne maradj le semmiről! Iratkozz fel értesítéseinkre!

Elhunyt Rajk László

Elhunyt Rajk László

KG
hirdetes

Iratkozz fel Te is Youtube csatornánkra, kattints az alábbi YOUTUBE ikonra! 

 

 

 

Elhunyt Rajk László Kossuth-díjas építész, díszlet- és látványtervező, a Magyar Televízió Közalapítvány kuratóriumának volt elnökségi tagja. A demokratikus ellenzék egykori tagja, volt SZDSZ-es politikus 70 évesen szerdán hunyt el – közölte a család az MTI-vel. Tóth Barnabás filmrendező elmondta: „Minden szempontból, szakmailag és emberileg is kalapot emelek előtte, örülök, hogy ismerhettem, és dolgozhattam vele.” Az Építészfórum honlapján megjelent tájékoztatás szerint Rajk László rövid lefolyású, súlyos betegséget követően hunyt el-

Elhunyt Rajk László

Rajk László 1949. január 16-án született Budapesten. Apja 1946 és 1949 között belügy- majd külügyminiszter volt, akit koholt vádak alapján letartóztattak és kivégeztek. Anyját, Földi Juliannát bebörtönözték, az alig négy hónapos Rajk Lászlót Kovács István néven egy budapesti gyermekotthonban helyezték el, csak 1953 után kerülhetett vissza családjához. Az 1956-os forradalom bukása után anyjával és a Nagy Imre-csoporttal Romániába deportálták, ahol két évet töltött.

1972-ben szerzett diplomát a Budapesti Műszaki Egyetem Építészmérnöki Karán, közben részt vett a Najmányi László vezette „Kovács István” performanszcsoportban és a Halász Péter által vezetett Kassák Stúdió produkcióiban. 1972-1977 között a Nontecton csoport tagjaként egy teoretikusan megalapozott építészeti rendszer kidolgozásában vett részt, elkötelezte magát az avantgárd mellett. Ezt követően három évig a Lakóterv, majd 1975-1986 között az IPARTERV építészeként dolgozott. 1975-1976-ban a montréali McGill egyetem hallgatója, 1978-1981 között mesteriskolás volt. A nyolcvanas évektől neve feketelistára került, nem kaphatott hivatalos megbízásokat, építészeti elképzeléseit kiállításokon, tervpályázatokon mutatta be.

hirdetes

1989-től a MAFILM látványtervezője volt, 1992-től tanított a Színház- és Filmművészeti Egyetemen, 1995-től a Köztigon építészeti iroda vezetője, 2002-ben a Brit Királyi Építészakadémia tagja lett.

1973-tól több mint harminc színpadi produkció és mintegy negyven magyar és nemzetközi film és kiállítás látványtervezője volt. Az ő tervei alapján épült egyebek között a Lehel Csarnok, részt vett a Corvin mozi, a bécsi Collegium Hungaricum és a Moulin Rouge rekonstrukciójában. Filmépítész volt a Megáll az idő, a Tiszta Amerika, az Idő van, a Szédülés, a Zenedoboz, A londoni férfi forgatásán. 1989-ben Bachman Gáborral közösen tervezte 1956 mártírjainak dísztemetésén az építészeti installációt. 2006-ban Veszprémben állították fel 1956-os emlékművét, de a kivitelezést arra hivatkozva, hogy a művész eltért az eredeti tervektől, leállították, majd lebontották.

hirdetes

Ő tervezte az Auschwitz-Birkenauban megépült magyar állandó kiállítást (2003), illetve a Nagy Imre Emlékház rekonstrukcióját és állandó kiállítását (2008).

A demokratikus ellenzéknek 1975-ben lett tagja, 1981-ben az AB független lap- és könyvkiadó társalapítója volt, lakásán működött kilakoltatásáig a szamizdatokat terjesztő „Rajk butik”. Illegálisan készített és terjesztett kiadványt, plakátot, kitűzőt, ő tervezte a demokratikus ellenzék „de” logóját. 1985-ben meghiúsították, hogy induljon az országgyűlési választásokon. 1988-ban alapító tagja a Szabad Kezdeményezések Hálózatának, majd a Szabad Demokraták Szövetségének, utóbbinak tisztségviselője is volt, nevéhez fűződik a párt első emblémájának tervezése. 1990-től volt az SZDSZ országgyűlési képviselője. 1996-ban lemondott képviselői mandátumáról. 2002-2006 között a Fővárosi Közgyűlés tagja volt, 2004-től a Magyar Televízió Közalapítvány kuratóriumának tagja.

hirdetes

Ha tetszett ez a cikk, oszd meg ismerőseiddel, kattints ide:

MEGOSZTÁS MEGOSZTÁS MEGOSZTÁS MEGOSZTÁS

Ezek is érdekelhetnek

hirdetes
További cikkek ebben a témában
Ennyien olvasták az oldalt ebben a hónapban:
232 017
ENNYIEN OLVASTÁK AZ OLDALT
2019. JANUÁR 1. ÓTA:
4 553 401
Közösség
hirdetes

Szótár

Puliszka

Puliszka:  A puliszka kukoricalisztből készült kásás étel. Az étel neve a 17.... Tovább

Szinyei Merse Pál

Szinyei Merse Pál: Szinyei Merse Pál magyar festő volt az 1800-as évek közepétől, az 1900-as... Tovább

Tovább a lexikonra

Hasznos volt számodra ez a cikk?

Mondd el mennyire!

Szavazatok száma: 91

Átlagos értékelés: 4.9

Hírek