notification icon
Ne maradj le semmiről! Iratkozz fel értesítéseinkre!

Thököly Imre, a kurucok vezére

hirdetes

Thököly Imre, a kurucok vezére

KG
hirdetes

Iratkozz fel Te is Youtube csatornánkra, kattints az alábbi YOUTUBE ikonra! 

 

 

 

362 éve született Thököly Imre, a kurucok legendás vezére, a Felső-magyarországi Fejedelemség és Erdély fejedelme. Már ifjúkora óta Habsburg-ellenes érzelmeket táplált. Ennek ellenére céljai elérése érdekében, Béccsel és törökökkel is hajlandó volt szövetkezni. Olvasd el történetét.

Thököly Imre, a kurucok vezére

Gróf késmárki Thököly Imre, magyar főnemes, kuruc hadvezér, 1682–1685 között a Felső-magyarországi Fejedelemség fejedelme, majd 1690-ben Erdély fejedelme. 1657. szeptember 25-én született Késmárkon és 1705. szeptember 13-án halt meg İzmitben.

Ifjúkora óta ellenséges érzelmeket táplált a Habsburg-házzal szemben, elsősorban a protestáns vallásgyakorlás és a rendi szabadságok megsértése miatt. Fiatalon, 23 évesen választották a kuruc hadak főgenerálisává. Törekedett a mozgalom Erdélytől való politikai függetlenítésére, ami 1682-ben sikerült török támogatással. Egészen 1685-ig, amikor Ahmed váradi pasa elfogatta. Kis idő múlva ugyan szabadon engedték, de helyzete megrendült, és híveivel együtt kiszorították az országból. A „megbüntetett hűtlenség példájáról”, a fogságban szenvedő Thökölyről számtalan német és olasz metszet készült. Nem szakított véglegesen Béccsel, számos alkalommal kezdeményezett béketárgyalásokat, felajánlotta a királynak biztosítandó fegyveres támogatást a török kiűzésére – egy birodalmi hercegi cím fejében –, ám feltételeit az udvar rendre elutasította. Ezt követően tevékenysége fokozatosan kiszorult a Kárpát-medence területéről. 1690-ben a zernyesti csatában aratott győzelmével átmenetileg sikerült megszereznie az erdélyi fejedelmi címet, de végül a királyi csapatok elől meghátrálni kényszerült. A karlócai békét követően élete végéig az Oszmán Birodalom területén élt száműzetésben. Az anatóliai İzmitben hunyt el 1705-ben.

Családja

Apai ágon a család előkelősége újkeletűnek számított. A dédapa, Thököly Sebestyén még nagyszombati ló- és marhakereskedő (tőzsér) volt, aki gyakran hitelezett a császári udvarnak. Szolgálatai elismeréseként 1572-ben nemesi, majd 1598-ban bárói címet kapott. Ő szerezte meg a késmárki várat és uradalmat is, amelyről a család nemesi előnevét kapta. Az apa, Thököly (II.) István, aki rátóti Gyulaffy Máriát, Bethlen István unokahúgát vette feleségül, 1654-ben kapta meg a grófi címet.

Thököly Imrének öt testvére volt. Ádám (1652. szeptember – 1652. október) és István (1654–1655) még csecsemőkorban meghaltak. Leánytestvérei jelentős főurakkal kötöttek házasságot: Katalin (1655–1701) Esterházy Ferenccel, Mária (* 1656) Nádasdy Istvánnal, míg Éva (1659–1716) Esterházy Pállal, a későbbi nádorral.

Ifjúkora és tanulmányai

Thököly Imre 1657. szeptember 25-én született Késmárkon, ötödik gyermekként, de két bátyja korai halála miatt egyedüli fiúgyermek volt. Kétéves korától félárva volt, ekkor vesztette el ugyanis huszonkét éves édesanyját.

Apja, Thököly István 1664-től részt vett a Wesselényi Ferenc nádor nevével fémjelzett főúri szervezkedésben: jelentős anyagi támogatást biztosított, illetve közvetítő szerepet játszott a magyarországi és az erdélyi elégedetlenek között. Az 1670 decemberében I. Rákóczi Ferenc által kirobbantott felső-magyarországi Habsburg-ellenes felkelés során a császári erők Árva várában körülzárták és követelték, hogy bocsássa be az erősségbe az uralkodó csapatait. Thököly István nemsokára természetes halállal elhunyt, a várat pedig néhány nappal később őrsége feladta. Fiát azonban már idejekorán a Liptó vármegyei Likava várába küldte, akit onnan a család bizalmasai Lengyelországon keresztül az Erdélyi Fejedelemséghez tartozó Huszt várába menekítettek. Ezzel Thököly Imre 13 évesen teljes árvaságra jutott, egyszersmind – mint Seres István történész írja – „feljegyezték róla, hogy a gyermekkori sérelmek mély nyomot hagytak benne, és »engesztelhetetlen gyűlöletet érzett az ausztriai ház iránt«”.

hirdetes

Thököly tanulmányait az eperjesi evangélikus gimnáziumban és a nagyenyedi református kollégiumban végezte.

Küzdelem a kuruc mozgalom vezetéséért (1677–1678)

1677. november 27-én Thököly az Apafi Mihály erdélyi fejedelem engedélyével Erdélyben magánszemélyként toborzott hadával csatlakozott a Wesselényi Pál vezette magyarországi bujdosókhoz. (A következő két év hadjáratait az 1677. május 27-én Varsóban XIV. Lajos, Apafi és a magyarországi bujdosók megbízottai (Absolon Dániel, Faygel Péter és Farkas Fábián) által megkötött szerződés értelmében 2000–4000 fős, francia pénzen verbuvált lengyel segédhad segítette.)

1678. március 7-én a bujdosók somkúti gyűlésén Teleki Mihály fővezér mellé tizenkét tagú tanácsot választottak, amelybe Thököly is bekerült, és ezzel lényegében a kuruc had második emberévé lépett elő. Ez érthető módon kiváltotta Wesselényi Pál ellenszenvét, aki 1674 óta a kuruc hadak generálisaként már jelentős katonai múltat mondhatott magáénak.

A Teleki vezette erdélyi és a Thököly vezette kuruc hadak május 11-én a Közép-Szolnok vármegyei Daróc és Tasnád között egyesültek. Néhány vár elfoglalása után augusztus 13-án a császári sereg közeledése miatt Teleki felhagyott Eperjes ostromával, és visszaindult Erdélybe. Thököly azonban ezzel párhuzamosan önálló hadjáratot folytatott, melynek eredményeképpen a nyár és az ősz folyamán kezére került négy kővár, valamint Körmöc kivételével az összes bányaváros, és eljutott egészen a Garamig. November 1-én Barsszentkeresztnél elszenvedett vereségét követően a bányavárosokat ki kellett ugyan ürítenie, azonban összességében így is győztesnek érezhette magát – olyannyira, hogy saját hadvezéri hírnevét is ezzel a hadjárattal sikerült megalapoznia, és az elért sikerek átmenetileg Wesselényit is elcsendesítették. Trócsányi Zsolt történész még ennél is tovább megy, szerinte „ez az, ami tulajdonképpen kibuktatja a kuruc főgenerálisságból Telekit”. (Hivatalosan persze nem, hiszen formálisan 1680-ig ő marad a fővezér.)

hirdetes

Thököly önálló hadjáratát azonban a török porta ekkor még olyan káros pártütésnek tekintette, amely a kuruc mozgalom felbomlását okozhatja. Váradra küldött követét egyszerűen lekaszabolták, és 200 kuruc katona családját túszként elhurcolták, hűségének biztosítására.

Thököly már 1678 őszétől kezdve törekedett arra, hogy a magyarországi bujdosó mozgalmat politikailag is függetleníteni tudja Erdélytől. Szeptemberben a bujdosók négy képviselője Gács várába érkezett, ahol Forgách Ádám országbíró igyekezett közvetíteni I. Lipót császár és a magyarok között. Ezután egyikük, Szalay Pál – aki tagja volt a somkúti gyűlésen megválasztott tizenkét fős tanácsnak is – követként három napot töltött Bécsben. Kiküldésének célja feltehetően Bereg és Ung vármegyék téli szállásként való megszerzése volt – eredményességét illetően a különböző értesülések homlokegyenest eltérnek egymástól, de a bujdosók szerint „maga az király ollyakra ment kéretlen, hogy nem sokkal kellett volna menni tőbre”. Az erdélyiek természetesen nem nézték jó szemmel, hogy a magyarországi bujdosók a fejedelemség kihagyásával közvetlenül a császárral kezdenek tárgyalásokat; Apafi egyenesen a követküldésért általa (nem alaptalanul) felelősnek tekintett Thököly magyarországi és erdélyi birtokainak elkobzásával fenyegetőzött. Szalay azonban időközben másodszor is Bécsbe érkezett, ekkor már egy 25 pontos részletes béketervezettel, s lényegében az egész decembert ott töltötte az udvar költségén – végül két hónapos fegyverszünetet kötött Lipóttal, aki ezt márciusban hat héttel meghosszabbította (Szalay ismételt követségében bízva, akit azonban eddigre Apafi már elfogatott).

A Bécs felé történő tapogatózások híre a franciákhoz is eljutott, akik rosszallásukat fejezték ki, mivel az eseményeket a varsói szerződés megsértéseként értelmezték. Thököly Béthune márkinak Absolon Dániel követ útján küldött válaszában elutasította ezt az érvelést: „A magyar nemzetnek nagy respectusa volt a francia király protectiójára, de ennek fundamentuma volt a lengyel király jóakaratja s alattomban való assistenciája; már mikor a magyar nemzet eszében vette, hogy mindaz kettőben frustráltatik, és hogy a generális békesség [ti. a francia király és a német-római császár békéje, Nymwegen] közel vagyon, méltán securitásárúl per armistitium gondolkodott, a ki mindazonáltal a tractatusnak [ti. a varsói egyezménynek] nem praejudicál.”

hirdetes

Ha tetszett ez a cikk, oszd meg ismerőseiddel, kattints ide:

MEGOSZTÁS MEGOSZTÁS MEGOSZTÁS MEGOSZTÁS

Ezek is érdekelhetnek

hirdetes
További cikkek ebben a témában
Ennyien olvasták az oldalt ebben a hónapban:
71 671
ENNYIEN OLVASTÁK AZ OLDALT
2019. JANUÁR 1. ÓTA:
5 511 461
Közösség

Szótár

Tóti-hegy

Tóti-hegy: A Balaton-felvidéknek 9 tanúhegye van, a Tóti-hegy közülük az egyik. A Gulács... Tovább

Mikszáth Kálmán

Mikszáth Kálmán: Mikszáth Kálmán magyar író, újságíró, szerkesztő, országgyűlési... Tovább

Tovább a lexikonra

Hasznos volt számodra ez a cikk?

Mondd el mennyire!

Szavazatok száma: 1

Átlagos értékelés: 5.0

Magyar történelem