Ezekre vágyott mindenki a ’90-es években – Neked volt valamelyik?

TK

KÖVESS MINKET

ISTAGRAMMON

Te emlékszel még, mi számított népszerűnek a 90-es években? Cikkünket olvasva szinte biztos, hogy Te is rá fogsz majd eszmélni régi cuccaidra – lássuk, mikre gondolok!

2021-ben szinte hihetetlen, de a 90-es évek kezdete óta közel 30 év telt el – ami már okot adhat a nosztalgiázásra. Minden időszaknak megvoltak a játékai, ruhái, sminkeszközei melyek hatalmas teret nyertek a piacon, rengetegen szerették őket, mindenki azokra a bizonyos dolgokra vágyott. Különös, mégis jól eső érzés felidézni ezeket a divatos – legalábbis akkor annak számító – holmikat, melyek menőségük által szinte kötelezőnek számítottak.


Mai szemmel a legtöbb mindenkinek furcsának tűnhet, és azt is megkérdőjeleznénk, hogy miért is éreztük ezeket akkor annyira vagánynak. Mégsem nevetséges dolgokként tekintünk rájuk vissza, hiszen kedves emlékeket köthetünk hozzájuk, melyeket viszaidézve még mindig mosolyt csalnak arcunkra. Nézzük, mik idézik tiniéveinket!


Tetrisz


Ki ne emlékezne erre a retró játékkonzolra? Órákat töltöttünk el azzal, hogy megdöntsük éppen aktuális rekordunkat – és milyen jól szórakoztunk vele! Pedig az egyik legegyszerűbb játékról van szó esetében.


Magasított tornacipők


Az számított igazán menőnek, aki magasított, platformos tornacipőben járta az utcákat – ugyan ma is elterjedtek, szintén rendkívüli népszerűségnek örvendenek, mégis a ’90-es években töltötték első, nagy fénykorukat!


Tamagotchi


Ugyan ma is sokan letöltik alkalmazás formájában, akkor a virtuális kisállatkának a kulcstartónkon csüngő Tamagotchi számított.


Óriási hajgumik

A lányok közül, aki ki szeretett volna tűnni a tömegből, szinte biztos, hogy ilyet hordott a hajában – rendkívül sokféle megtalálható volt belőle, a virágoson át egészen a szivárvány színűekig!


Pici, műanyag pillangók

A másik elterjedt hajbavalónak a pici, műanyag pillangók számítottak. Neked is voltak, igaz?


Mindemellett ugyanakkor nem szabad elfeledkeznünk a trapéznadrágokról sem, melyek minden tini kezében legalább egyszer megfordultak, valamint, hogy aki tényleg menő szeretett volna lenni, annak biztosan megtalálható volt egy csuklóra „csapható” vonalzószerű karkötő kezén. 


Aki pedig szerette volna leírni gondolatait egy naplóba, az szinte biztos, hogy egy pici, kislakatos könyvecskét választott, és rejtette el szobájában…
 


Ha tetszett ez a cikk, oszd meg ismerőseiddel, kattints ide:

Ezek is érdekelhetnek

hirdetes
További cikkek ebben a témában
Érdekességek Retró

Szótár

Eladó lakás Fonyód

Eladó lakás Fonyód A fővárostól mindössze másfél órára fekszik hamisítatlan, csodás... Tovább

Csongrád megye

Csongrád megye: szintén határmegye, mivel Románia és Szerbia is közvetlen szomszédjának... Tovább

Tovább a lexikonra