Felépülhet Budapest első felhőkarcolója!

Pi

KÖVESS MINKET

FACEBOOKON

Óriási változás állt be felhőkarcoló fronton: mégis felépülhet Budapest és az ország legmagasabb épülete!

Tavasszal, szinte bombaként robbant a hír, hogy végre (vagy nem végre) felépül Budapest első felhőkarcolója a MOL által a Kopaszi-gáton. A hír megjelenését követő napon azonban azonnal jött a kormányzati cáfolat, hogy ha egy mód van rá, ilyen formában nem fog semmilyen épület Budapesten megszületni.

Most azonban mégis lehet felhőkarcoló a Kopaszi-gáton, a hírek szerint ugyanis a kormány megengedi a Mol-nak az építést.

Gyorsan változnak az idők, mivel a tavaszi ellenállás után immáron három cégnek is felajánlották a lehetőséget  a hírek szerint a MOL, a Richter és az OTP volt az a három cég) , azonban csak a MOL él vele, így most már nem tűnik fikciónak az, hogy a legnagyobb  magyar olajipari cég felépítse a 120 méter felhőkarcolóját.

hirdetes

Persze fontos és kihangsúlyozandó, hogy Budapest a hagyományos arcképét megőrizhesse. Ráadásul ugye az UNESCO Örökségvédelmi Hivatala is kifogást emelt a tervek miatt.  Kíváncsiak vagyunk arra, hogy lesz-e folytatása az ügynek. Van egy olyan érzésünk, hogy igen.


Ha tetszett ez a cikk, oszd meg ismerőseiddel, kattints ide:

Ezek is érdekelhetnek

hirdetes
Belföld

Szótár

Árpád fejedelem

Árpád fejedelem: Árpád a magyar törzsszövetség nagyfejedelme volt a honfoglalás idején... Tovább

Visegrádi Fellegvár

Visegrádi Fellegvár: A visegrádi vár erődítmény a Dunakanyarban, Visegrád városában. A... Tovább

Tovább a lexikonra