A Budapesti Vidám Park

Puskás Rékka

IRATKOZZ FEL

CSATORNÁNKRA

A Budapesti Vidám Park a fővárosban, a Városligetben működött 1950. május 22. és 2013. szeptember 30-ig. Az alapterülete 6,5 hektárnyi, közvetlen elődeivel együtt – a Vurstli és az Angol Park – majd’ kétszáz évig üzemelt, ezzel pedig a világ egyik legrégebbi, folyamatosan működő vidámparkja volt.

A Vidám Park létrejötte

Ezen a helyen már mintegy 200 éve folyik az emberek szórakoztatása. Kezdetben a Vurstli, majd Angol Park töltötték be ezt a szerepet. A háborút követően aztán az Angol Park szovjet fennhatóság alá került. 1950-re aztán az egész államosítva lett, és megszületett a Vidám Park, 1956-ra már 65 játék várta a szórakozni vágyókat. Ez idő tájt készült el a Barlangvasút János Vitéz dekorációja, és már a mozgalmi dalok helyett is korabeli popslágerek szóltak.

A Vidám Park önállósítása

A hatvanas években aztán történt néhány incidens, konkrétan két baleset. 1962-ben az Óriáskerék egy gondolatengelye eltört, az utasok pedig kiugrottak, meg is sérültek. Aztán 1965-ben kigyulladt a Hullámvasút feljárója. Ugyan a kár elenyésző volt, 1967-re megérkezett a válság: ekkor 100 millió forintot kellett volna a felújításokra fordítani, ezért a felettes szervek az önállósítás mellet döntöttek. Ezután a Vidám Park egyre csak jobb lett.

A Vidám Park fénykora

hirdetes

A Vidám Park 1970-90. között élte fénykorát, ekkor felszolgálós kertvendégő, többféle büfé, ahol alkohol is kapható volt, és kortást popslágerek várták a szórakozni vágyókat. És hát, valljuk be, mentek is sokan szórakozni. Nagyobb ünnepek alatt szinte elviselhetetlen volt a zsúfoltság, a legnépszerűbb menetekre akár fél órát is kellett várni, a Hullámvasútra esetenként több százan is vártak, akár 50 méter hosszú sorban.

A Vidám Park hanyatlása

hirdetes

A rendszerváltás, illetve az ezt követő bizonytalanság, a megváltozott szórakozási szokások együttesen elindították a lejtőn a Vidám Parkot. Ahogyan a látogatók száma apadt, úgy estek vissza a vidámparki árak is. 1994-ben a Vidám Parkból egyszemélyes köztársaság lett, ami új eszközök és fejlesztések érkezését is jelentette. 2005-ben a Vidám Park rangos nemzetközi szakmai elismerésben, a Golden Pony-díjban részesült.

A Vidám Park a bezárás után

A Vidám Park végül 2013. szeptemberében bezárt. Ezt követően azért voltak még próbálkozások az ikonikus hely újjáélesztésére, de nem túl nagy sikerrel. 2014-2015 között a Holnemvolt Park állatparki környezetben működtetett tovább néhány régi mutatványt. A park ezután végleg bezárt, majd megkezdődött a gyerekeknek a Holnemvolt Vár, a központi részen pedig a Pannon Park építése. A korábbi kép, mely mindnyájunkban él a Vidám Parkról, örökre megváltozott. Mindössze három, műemléki védettséget élvező mutatvány és épület maradt fent – a Hullámvasút, a Nagy Körhinta és az Óriáskerék.

Akár felnőttként, akár gyerekként te is szerettél a Vidám Parkba menni? Nézd végig a galériánkat, és idézz fel kellemes, nosztalgikus emlékeket azokból az időkből, amikor a Vidám Park még teljes pompájában üzemelt! A cikk végén pedig kérlek szavazz, neked mi volt a kedvenc játékod!

#GALERIA-96#

#szavazas-240#

Forrás: Fortepan / Chuckyeager tumblr


Ha tetszett ez a cikk, oszd meg ismerőseiddel, kattints ide:

Ezek is érdekelhetnek

hirdetes
További cikkek ebben a témában
Belföld Érdekességek Magyar Magyarország Retró Szórakozás

Szótár

Kond

Kond: Honfoglaló vezéreink egyike. Összesen heten voltak, Kond az egyik közülük. A... Tovább

A szentiváni tűzgyújtás

A szentiváni tűzgyújtás: A nyári népszokások közé tartozik. Az év közepe, a leghosszabb... Tovább

Tovább a lexikonra