Magyarország nyerheti idén az Eurovíziós Dalfesztivált?

LK

IRATKOZZ FEL

CSATORNÁNKRA

Úgy tűnik, hogy azzal, hogy az AWS zenekar képvisel minket a 2018-as Eurovíziós Dalfesztiválon Lisszabonban, elég nagy esélyünk van arra, hogy akár meg is nyerjók a versenyt. Nézd meg, hogy miért! 

Idén is megrendezésre került A Dal műsor, ahol tehetséges zenészek mérkőztek meg egymással azért, hogy valamelyikük Magyarországot képviselje a 2018-as Eurovíziós Dalfesztiválon. Több elődöntőn és rengeteg változáson estek át a dalok, majd a szakmai zsűri és a nézők segítségével eldőlt, hogy ki képviseli Magyarországot: az AWS zenekar.

A zenekart 2006-ban alapította  Brucker Bence, Kökényes Dániel, Siklósi Örs és Veress Áron. Az AWS egy magyar alternatív rock-metal, post-hardcore zenekar, akik igen megosztóan hatottak a nézőkre. Amikor közösségi oldalunkon bejelentettük a hírt, hogy az AWS utazik Lisszabonba, követőink elég változatosan reagáltak a hírre: voltak, akik kifejezetten örültek a hírnek, hiszen ilyen stílus még nem képviselte hazánkat a megmérettetésen, azonban akadtak olyanok is, akik egyáltalán nem voltak megelégedve, és teljesen máshogy képzelték el a verseny végkimenetelét.

hirdetes

A kommentekből kiderül, hogy sokan Horváth Tamást küldték volna ki Lisszabonba, akinek sajnos még a legjobb négybe sem sikerült bejutnia. Emellett az emberek még a Yesyes nevű formációt láttak volna a dobogó legfelső fokán. Úgy tűnik azonban, hogy az AWS zenekarral elég nagy esélyünk van a győzelemre a 2018-as Eurovíziós Dalfesztiválon, a következő oldalon elmondjuk, hogy miért!

fotó: adal.hu

Ahogyan a magyar nézők kifejtették a véleményüket, úgy megérkeztek a külföldi Eurovíziós Dalfesztivál rajongók, akik szintén értékelték az AWS produkcióját.

„A győztesek! 12 pont Szerbiából”

„Jó választás, Magyarország!”

hirdetes

„Sok szerencsét Oroszországból!”

“Győzelem! Magyarország nem is választhatott volna jobbat! Ez a legjobb, amit Magyarország valaha az Eurovízióra küldött! Készülj fel az ostromra, Lisszabon! Jön az AWS!”

Úgy tűnik tehát, hogy a külföldi hallgatókat teljesen meggyőzték a fiúk! Bayer Friderika a Kinek mondjam el vétkeimet című dalával az eddigi legeredményesebb magyar versenyző az Eurovíziós Dalfesztiválon, hiszen 1994-ben a negyedik helyen végzett. A kommentek alapján azonban lehet, hogy a 2018-as év a magyaroké lesz, és az AWS dobogóra állhat Lisszabonban. Mi nagyon szurkolunk a fiúknak, és minden fontos információról beszámolunk majd az oldalon!


Ha tetszett ez a cikk, oszd meg ismerőseiddel, kattints ide:

Ezek is érdekelhetnek

hirdetes
További cikkek ebben a témában
Érdekességek Magyar Magyarország

Szótár

Mészégető-források-barlangja

Mészégető-források-barlangja: Csodás barlangjaink egyik, melyre joggal lehetünk büszkék. Az... Tovább

A doroszlói viselet

A doroszlói viselet: nemzeti értékünknek számít a doroszlói viselet. A doroszlói népviselet... Tovább

Tovább a lexikonra