Az Újszínház meghívja a pandémia hőseit egy különleges gála műsorra

VN

IRATKOZZ FEL

CSATORNÁNKRA

Egy újabb nagyszerű kedvezményezéssel találkoztunk, amit muszáj megosztanunk veletek, és nektek is muszáj megosztanotok másokkal, hogy minél több hőshöz eljusson a hír! Irodalmi zenés gálaműsorral köszöni meg a pandémia hőseinek - egészségügyi, rendvédelmi, honvédelmi, kereskedelmi dolgozóknak és pedagógusoknak - a munkáját az Újszínház jövő kedden.- olvadható az MTI hírei között.

Köszönjük!

Köszönjük!-néven fut az Újszínház gálaműsora, melynek keretében egy nagyszabású irodalmi estre invitálja a színház a pandémia hőseit, akik a koronavírus járvány idején mindent megtettek értünk,  biztonságunk,  a járvány csillapítása érdekében. “A koronavírus okozta veszélyhelyzet esetén Magyarországon példaértékű volt az összefogás. Ez azt bizonyítja, hogy bármilyen területen képesek vagyunk a közös gondolkodásra, a közös munkára. Azt szeretném, ha senki nem felejtené el mindazokat, akik ebben a nehéz időszakban mindent megtettek azért, hogy az adott körülmények között mindennapjainkat segítsék. Mivel mi színészek vagyunk, művészettel tudjuk leginkább kifejezni a hálánkat.“ – mondta Dörner György, az Újszínház igazgatója, aki Köszönjük! címmel gála műsort szervez, melyben a társulat minden tagja közreműködik.

hirdetes

Ingyen színházi előadás a pandémia hőseinek

Az eseményre szeretettel várunk minden pedagógust, egészségügyi, rendvédelmi, honvédelmi és kereskedelmi dolgozót- olvasható a Színház honlapján. Egy fő maximum két darab jegyet igényelhet, munkahelyet igazoló dokumentummal, melyeket az Újszínház jegypénztárában vagy a Szervezési osztályán vehet át. A színház pontos címe: 1061 Budapest, Paulay Ede utca 35. A Különleges Gálaműsor 2020. október 27-én kedden 19:00 kerül megrendezésre. 

hirdetes

Mi lesz műsoron?

Mint írtuk ez egy különleges est lesz, különleges műsorral. Már csak azért is, mert az eseményen a teátrum teljes társulata részt vesz, fővédnöke Fekete Péter, kultúráért felelős államtitkár. Az MTI szerint többek között Kosztolányi Dezső, Reményik Sándor, Ady Endre és Juhász Gyula versei szerepelnek. Emellett Karinthy Frigyes, Moldova György és Illyés Gyula prózai művei, valamint bohózati jelenetek, kuplék, sanzonok, operett- és musical részletek, könnyűzenei slágerek hangzanak el. Méltó módja ez a köszönet, és hála kifejezésének, amivel tartozunk azoknak, akik a pandéma alatt is értünk dolgoztak, dolgoznak a mai napig, és nagyszerűen helyt állnak, miközben a hétköznapok problémáival is meg kell küzdeniük.
 


Ha tetszett ez a cikk, oszd meg ismerőseiddel, kattints ide:

Ezek is érdekelhetnek

hirdetes
További cikkek ebben a témában
Belföld Érdekességek Hírek

Szótár

Magyar Királyi Honvédség

Magyar Királyi Honvédség: A Magyar Királyi Honvédség a 20. századi Magyar Királyság... Tovább

Ljubljana

Ljubljana:1991. június 25. óta a Szlovén Köztársaság fővárosa, egyben az azonos nevű... Tovább

Tovább a lexikonra