Napsütés vagy fagyok?-Heti időjárás előrejelzés az ősz utolsó hetére (11.23-11.29)

VN

KÖVESS MINKET

ISTAGRAMMON

Úgy szalad az idő, kettőt pislogunk, és itt a december, pedig még csak nem is olyan régen vártuk a tavaszt, nem tudom ti, hogy vagytok vele, de én még úgy igazán a nyarat sem búcsúztattam el, de a lényegen ez nem változtat: következik az ősz utolsó hete. Joggal gondolhatnánk azt, hogy esős időre, hidegre számíthatunk, de a hétvégéből kiindulva talán reménykedhetünk egy kis napsütésben is? Napsütés, fagyok, esetleg mindkettő? Mutatjuk milyen időre lehet számítani a héten az Országos Meteorológiai Szolgálat előrejelzése alapján!

Várható időjárás hétfőn

Vastag felhőzet lesz felettünk, inkább csak rövidebb időszakokra süthet ki a nap, erre nagyobb esély a Dél-Dunántúlon van. Estefelé észak felől határozott felhőzetcsökkenés várható. Reggel, délelőtt az északi megyékben, délután már csak néhol az Alföldön várható eső, illetve kezdetben ónos eső is. Az északkeleti határ közelében átmenetileg havazhat. Több helyen lesz párás, ködös az idő, de délelőtt javulnak a látási viszonyok. A legtöbb helyen szélcsend várható. A legmagasabb nappali hőmérséklet 2 és 9 fok között alakul. Késő estére -2 és +3 fok közé hűl le a levegő.

Várható időjárás kedden

Éjszaka nagy területen felszakadozik, csökken a felhőzet, majd ezt követően reggelre az ország egy részén köd, illetve rétegfelhőzet képződik. A köd és a felhőzet csak kis területen, de akár egész nap megmaradhat, az ország nagy részén ugyanakkor gyengén felhős, napos időre számíthatunk. Csapadék nem valószínű. A légmozgás gyenge vagy mérsékelt marad. A legmagasabb nappali hőmérséklet a napos tájakon 7, 8 fok körül, a felhős, ködös vidékeken 5 fok alatt várható.

hirdetes

Várható időjárás szerdán

Éjszaka országszerte köd, illetve rétegfelhőzet képződik. Napközben legfeljebb kis körzetekben süthet ki a nap, a köd egy része végig megmarad. Többfelé kell szitálásra, főként éjjel ónos szitálásra számítani. Északnyugaton megélénkülhet a déli szél, másutt gyenge vagy mérsékelt marad a légmozgás. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet +2 és -4, a legmagasabb nappali hőmérséklet 0 és +6 fok között várható.

Várható időjárás csütörtökön

Borult, párás, helyenként tartósan ködös idő lesz többfelé szitálással, főként éjszaka ónos szitálással. Gyenge marad a légmozgás. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet +2 és -4, a legmagasabb nappali hőmérséklet 0 és +5 fok között várható.

hirdetes

Várható időjárás pénteken

Péntekre virradóan sok változásra nem kell számítani, a csütörtökihez hasonló időjárás várható. Borult, párás, helyenként tartósan ködös idő lesz többfelé szitálással, főként éjszaka ónos szitálással. Gyenge marad a légmozgás. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet -2 és +3, a legmagasabb nappali hőmérséklet 0 és +4 fok között valószínű.

Várható időjárás szombaton

Általában borult, párás, helyenként tartósan ködös idő lesz, de lehetnek felszakadozások is. Többfelé alakul ki szitálás, főként éjszaka ónos szitálás is. Gyenge vagy mérsékelt marad a légmozgás. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet -1 és +3, a legmagasabb nappali hőmérséklet 1 és 5 fok között valószínű.

Várható időjárás vasárnap

Nagyobbrészt erősen felhős vagy borult időre van kilátás, de az ország egy részén hosszabb időre is felszakadozhat a felhőzet. Szórványosan szitálás, kisebb eső kialakulhat. Gyenge vagy mérsékelt marad a légmozgás. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet -1 és +4, a legmagasabb nappali hőmérséklet 2 és 8 fok között valószínű.
 


Ha tetszett ez a cikk, oszd meg ismerőseiddel, kattints ide:

Ezek is érdekelhetnek

hirdetes
További cikkek ebben a témában
Belföld Érdekességek Hírek

Szótár

Karinthy-gyűrű

Karinthy-gyűrű: kitünetésfajta, melyet évente ítélnek oda az arra érdemes művészeknek. A... Tovább

Duna kavics

Duna kavics: az egyik legklasszikusabb magyar édességfajta. Igazi retro édességnek számít,... Tovább

Tovább a lexikonra