Az IKEA nyilvánosságra hozta a svéd húsgolyók receptjét!

VN, ZH

KÖVESS MINKET

FACEBOOKON

Olyannyira szörnyű időket élünk, hogy az eddigi megszokott, eddig teljesen természetesnek vélt hétköznapi rutinunkat teljesen át kellett alakítanunk, és bizony nagyon, nagyon sok mindenről lemondanunk, többek között, arról is, hogy beugorjunk egy isteni húsgolyóra az IKEA-ba! De szerencsére, az IKEA azonnal közbe lépett, és hogy a sok rossz mellett legyen egy kis örömünk is, közzétette a legendás húsgolyó receptjét, ráadásul nem is akárhogyan, hanem egy összeszerelési útmutató formájában, kapaszkodjatok, a barna szósszal együtt! Így a karanténban sem kell lemondanunk a svéd finomságról, és még a labirintuson sem kell átmennünk érte!

Hozzávalók a húsgolyóhoz 4 személyre:

50 dkg darált marhahús
25 dkg darált sertéshús
1 tojás
2-3 dl tejszín (vagy tej) és víz 
egy kis fej apróra vágott hagyma
egy fej zúzott fokhagyma
0,5 dl zsemlemorzsa
2 db főtt burgonya
4-5 evőkanál vaj
só, fehérbors, és fűszerek ízlés szerint (valaki mondja meg, az IKEA-ban milyen ízlésük van a szakácsoknak!)

Hozzávalók a szószhoz:

4 dkg vaj
4 dkg liszt
1,5 dl tejszín
1,5 dl marhahúsleves alaplé
1,5 dl zöldségleves alaplé
szójaszósz
dijoni mustár

fehérbors

Az IKEA-s svéd húsgolyók elkészítése

1. A hagymát vajon megpirítjuk, majd hozzáadjuk az előzetesen összetört főtt burgonyát, és az előzetesen kevés vízzel átnedvesített zsemlemorzsát is.

hirdetes
2. Ezután gyakorlatilag az összes többi hozzávalót hozzáadjuk, a darálthúsokat, a tejet, valamint a fűszereket is, ízlés szerint. (Itt azért van egy kis titok, de még az is lehet, hogy az eredetinél is jobb ízesítést sikerül találnod!)
3. Ha alaposan eldolgoztuk a hozzávalókat, akkor apró golyókat gyúrunk a masszából, körülbelül a megszokott méretűeket! Majd két óráig hűtőben pihentetjük őket! 
4. Bő olajban vagy sok vajban sütjük ki a golyókat, közepes lángon, ügyelve a megfelelő barna szín elérésére! De akár előmelegített 180 fokos sütőben is el lehet készíteni, lefedve 30 perc szükséges hozzá.

Az IKEA-s barna szósz elkészítése

1. Egy serpenyőben felolvasztjuk a vajat, majd hozzáöntjük a lisztet, és körülbelül 2 perc alatt szépen eldolgozzuk!

hirdetes
2. Hozzáadjuk a zöldségleves alaplevet, és tovább kevergetjük a masszát!
3. Jöhet a tejszín, és egy evőkanálnyi szójaszósz, valamint szintén egy evőkanálnyi dijoni mustár is!
4. Addig főzzük lassú tűzőn, még el nem érjük a kívánt sűrűséget, amit már mindenki jól ismerhet az IKEA éttermeiből!

Már csak egy kis krumplipürét, vagy hasábburgonyát kell készítened, és élvezheted is az igazi, klasszikus IKEA menüt az otthonodból! Jó főzőcskézést, és jó étvágyat!


Ha tetszett ez a cikk, oszd meg ismerőseiddel, kattints ide:

Ezek is érdekelhetnek

hirdetes
További cikkek ebben a témában
Alkotás Érdekességek Ételek Gasztronómia Külföld

Szótár

Magyar Tudományos Akadémia

Magyar Tudományos Akadémia: A Magyar Tudományos Akadémia magyarországi tudományos... Tovább

Kölcsey Ferenc

Kölcsey Ferenc: Kölcsey Ferenc magyar költő, politikus és nyelvújító, a Magyar Tudományos... Tovább

Tovább a lexikonra