Komjáthy György Csak fiataloknak című műsorát mindenki imádta

Bettina, ZH

KÖVESS MINKET

ISTAGRAMMON

Komjáthy György sokat tett hozzá a zenei fejlődésünkhöz. Kicsit menjünk vissza az időbe, hogy miért is szerettük annyira Komjáthy rádiós műsorait!

A Sugar baby love volt az első. Emlékeztek, hogy a The Rubettes nyomta megállás nélkül? Unásig hallgattuk ezt a kettő számot. Ezeket még magnóra vettük fel. Utána jött a  Sweet, a Slade, s meg még ki tudja hány aktuális sztárzenekar felvétele. Imádtuk ezeket a zenéket.

Pedig Komjáthy György nem volt az a rocker-típus vagy valamiféle lemezlovas. 1933. december 2-án, Budapesten született. A 87 éves népszerű rádiós a Bartók Béla zenei szakközépiskolában tanult, a fő érdeklődési területe az orgona, a zeneszerzés és a népzene volt. Később 1958-ban már a Magyar Rádióban dolgozhatott, kezdésként technikai rendezőként, majd zenei szerkesztőként kapott állást a Magyar Rádióban. A Csak fiatalokat egy évvel megelőzte egy másik népszerű műsor, a Vasárnapi koktél és ez 1998-ig szórakoztatta a nagyérdemű hallgatókat. Aztán volt még a nagy kedvencünk a Komjáthy-műsor, 1970-től a Töltsön egy órát kedvenceivel és akkor még nem volt egy szó sem a Huszonöt perc beat, és a Beat kedvelőinek című zenei adásokról. Milyen jó visszagondolni ezekre a műsorokra igaz? Annyira szerettük őket!

hirdetes

De maradva a Csak fiataloknál – jókora felelősséget kapott ezzel Komjáthy György nyakába. Minden kétséget kizárva ez a műsor nem csak ízlés, de véleményformáló is volt. Ez a műsor volt az amiről állítható, hogy hatott a honi ifjúságra. Az elvtársak úgy gondolták, hogy ezzel majd nevelhetik, nevelgethetik a fiatalságot, mondhatni úgy ahogy ők maguk szeretnék, de ez egy naív gondolat volt. A műsort úgy állították össze, hogy a hallgatók leveleiből, kéréseiből szerkesztették a zenei anyagot. Egy nagyon fontos és mindenek felett álló szabály volt, ami kőbevésett törvényük volt: – olyan szám nem kerülhet a műsorba, ami valamiért zavarná a pártház lakóit.

hirdetes

A műsor nagyon gyorsan, szinte pillanatok alatt népszerűvé vált, rengeteg levél érkezett naponta a szerkesztőségbe, s akik írták, reménykedtek benne, hogy majd lejátsszák az ő kedvencüket, éppen ezért folyton rá volt mindenki cuppancva a műsorra. Komjáthy Györgynek pedig volt honnan merítenie, ugyanis elmondása szerint rendszeresen belehallgatott a Szabad Európa Rádióban sugárzott Tinédzserpartiba, Cseke László műsorába, vsizont a magyar kiadás még ekkoriban mellőzte a keményebb, rockosabb számokat.

Nézd meg ezt a beszélgetést, tetszeni fog:)

hirdetes

Ha tetszett ez a cikk, oszd meg ismerőseiddel, kattints ide:

Ezek is érdekelhetnek

hirdetes
További cikkek ebben a témában
Alkotás Állatok Belföld Érdekességek Ételek Európa Gasztronómia Hírek Kirándulás Külföld Magyar Magyar történelem Magyarország Magyarság Programajánló Regény Retró Sport Szórakozás Technológia Történelem Utazás

Szótár

Csokonai Nemzeti Színház

Csokonai Nemzeti Színház: Az egyik legnépszerűbb vidéki színháznak számít. Debrecen első... Tovább

Esztáz-kői-barlang

Esztáz-kői-barlang: Az Esztáz-kői-barlang a Bükk-hegység déli részén, Felsőtárkánytól... Tovább

Tovább a lexikonra