5 kihagyhatatlan, kultikus nyári program a Balatonnál 2023

VN

KÖVESS MINKET

FACEBOOKON

A magyar tenger meglátogatása szerintem minden évben megkerülhetetlen nyári program. Most pedig gyűjtöttünk néhány kultikus balatoni nyári programot arra az esetre, ha szeretnél éppen pont akkor menni, amikor valami nagy fergetegben is részt vehetsz.

Kultikus Balatoni nyári program 2023: Július 6-án rajtol a Kékszalag

A Kékszalag Vitorlásverseny Európa egyik legrégebbi, és legeslegnagyobb tókerülő vitorlásversenye, amit idén már 55. alkalommal rendeznek meg. Balatonfüredről indul a verseny, és a befutó is itt lesz, csak közben eltelik egy kis idő, hiszen ki tudja hány óra alatt sikerül majd körbekerülniük a vitorlásoknak a magyar tenger hullámait. Az eddigi csúcs 7 óra 13 perc és 21 másodperc, hogy idén megdől-e? Szurkold a helyszínen végig július 6-án! Itt össze is gyűjtöttük a legjobb kékszalag néző helyeket, ahol élőben szurkolhatsz a vitorlás hajóknak!

hirdetes

Kultikus Balatoni nyári program 2023: Balaton átúszás július 22-én

Úgy látszik a július a Balaton átszeléséről fog szólni, először vitorlással, majd pedig úszva. A Balaton átúszása mindig nagyon jó buli, mert különféle kísérő rendezvények szoktak lenni. De önmagában is gondolj bele, micsoda teljesítmény ez! Azért nem jobb elmondani, hogy te bizony átúsztad a Baaltont, minthogy csak lubickoltál benne? A táv kereken, 5200 méter, a Balaton átúszás Révfülöpről, a kikötő melletti labdarúgópályáról rajtolnak és a balatonboglári Platán strandra érkeznek a versenyzők (ugyanis ez egyben egy verseny is, persze a te célod lehet pusztán a teljesítés is, nem pedig egy érem). Nem kell félni, hiszen végig lesznek mentőcsónakok, ha valaki feladja közben, akkor sem esik baja. Bármilyen úszásnemben lehet úszni, és van féltáv, azaz 2,6 km is, illetve újítás, hogy SUP-ozni is lehet! Részletek és nevezés itt!

hirdetes
 

Ugye nem hittétek, hogy csak sportrendezvények szerepelnek majd a kultikus balatoni nyári programok között? A legizgibb programokhoz lapozzatok! 

hirdetes

Ha tetszett ez a cikk, oszd meg ismerőseiddel, kattints ide:

Ezek is érdekelhetnek

hirdetes
További cikkek ebben a témában
Érdekességek Magyarság Programajánló Szórakozás Történelem Utazás

Szótár

Római strandfürdő

Római strandfürdő: Rómaifürdő Budapest egyik városrésze a III. kerületben. A városrész... Tovább

Zsolnay porcelán

Zsolnay porcelán: Hungarikum. A Zsolnay márkanév a hagyomány, az egyediség, a művészi érték... Tovább

Tovább a lexikonra