Magyar várak, amiket szellemek laknak

Puskás Rékka, ZH

IRATKOZZ FEL

CSATORNÁNKRA

Gyönyörű hazánkban számos vár és kastély található, melyek általában történelmi múlttal is rendelkeznek. Néhány vár esetében érdekes legendák is szövődnek a kövek köré, például, mert valami természetfeletti módon alakultak ki, vagy mert szellem lakja őket. Ebben a cikkben összegyűjtöttem néhány magyar várat, melyekhez mind különös, hátborzongató történetek fűződnek. Te jártál már bennük?

A hollókői vár, amit ördögfiókák építettek

Hollókő egy aprócska falu a Cserhát hegyei között, melyet az UNESCO a világörökség részének nyilvánított. A falu már a XIII. század óta itt áll. Alapvetően Hollókő nevéhez, illetve az itteni vár eredetéhez kapcsolódik a következő legenda. Élt egyszer a közelben egy Kacsics András nevezetű ember, aki történetesen éppen várat épített. Munka közben meglátta a szomszéd földbirtok tulajdonosának a feleségét, aki nagyon megtetszett neki, ezért aztán elraboltatta. Az otthonából elrabolt nőt aztán a készülő várának egyik termébe zárta be. 

Azt azonban nem tudta, hogy az elrabolt asszonyt egy boszorkány dajkálta, pontosabban boszorkány volt a dajkája, aki magával az Ördöggel kötött szövetséget a nő kiszabadítása érdekében. Napközben a kőművesek lelkiismeretesen építették a várat, pakolták és ragasztották a téglákat, azonban minden reggel azt látták, hogy a falaknak se híre – se hamva. 

Ennek az volt az oka, hogy az Ördöghöz hűséges ördögfiókák az éjszaka sötétjében hollóvá változta darabról-darabra, tégláról-téglára elhordák a falakat. A kődarabokat aztán a szomszédos dombtetőre hordták, így épült fel az a vár, amit ma hollókői várnak ismerünk. Egyes változatokban Kacsics megbűnhődik a tettéért, és halála után sem lel békére, hanem szelleme most is a vár kövei között bolyong.

hirdetes

A siroki vár vörös démona

hirdetes

A Mátra keleti részen, egy vulkáni hegycsúcson magasodik, mintegy 296 méter magasan a siroki vár. Története visszanyúlik még az Árpád-kor előtti időkbe, állítólag már az avarok idején is itt állt az erőd. A török hódoltságot követően a vár elhagyatottá vált, és mára számos kísértethistória kapcsolódik hozzá. Ezek közül a leghíresebb Kompolt Gizella tragikus története, akit az utókor a vörös démonként emleget. 

Úgy szól a történet, hogy volt egyszer egy gyönyörű, tűzvörös hajzuhataggal rendelkező lány, Gizella, aki apja halálát követően a vár úrnőjévé vált. Furcsa lány volt, keveset mosolygott, inkább fegyverekkel szeretett játszani, mint szalagokkal, és szerelmes mindössze egyszer lett – bár arról azóta is beszélünk. Egy éjszaka hét vitéz keveredett a siroki várhoz, akik éjszakára szállást kértek. Gizella szívesen befogadta őket, és miközben vendégül látta a vitéz urakat, az egyikükkel szerelembe esett.

Bár szerelme viszonzásra talált, nem lehettek együtt, ugyanis mind a hét vitéz szemet vetett a gyönyörű lányra és magának akarta. Ezért aztán úgy döntöttek – ahogy ez már csak a férfiaknál évezredekig óta szokás –, hogy megküzdenek a lány kezéért. A harcban Gizella szerelme sajnálatos módon meghalt, a lány pedig bosszút állt a többieken: végzett a másik hat vitézzel, majd a legmagasabb sziklaszirtől a mélybe vetette magát. A helyiek állítják, hogy szellem a mai napig kísért a vár körül, és nincs egyedül – a hét vitéz szelleme sosem marad el mellőle.

Még nincs vége, a következő oldalon vár még két legenda!

hirdetes

Ha tetszett ez a cikk, oszd meg ismerőseiddel, kattints ide:

Ezek is érdekelhetnek

hirdetes
További cikkek ebben a témában
Érdekességek Magyar Magyar történelem Magyarország Magyarság Történelem

Szótár

Retro

A retro egy gyűjtőfogalom. Minden olyan dolgot szokás ezzel a jelzővel illetni, amely a 80-as,... Tovább

Békésy György

Békésy György: 14 magyar Nobel díjasunk egyike. 1961-ben kapta meg a fiziológiai elismerést.... Tovább

Tovább a lexikonra