Kiszámolhatod mennyi esélyed van elkapni a koronavírust

VN

IRATKOZZ FEL

CSATORNÁNKRA

Mióta tavaly év elején betört hozzánk a koronavírus, minden e körül forog. Semmit sem tudunk úgy csinálni, hogy kihagyjuk a számításból a koronavírus járvány tényét. Most végre azt is kiszámolhatjuk, hogy egyes szituációkban, helyzetekben mennyi esélyünk van elkapni a koronavírust. 

Hogyan terjed a koronavírus?

Először is talán tisztázzuk, hogy egészen pontosan hogyan terjed a koronavírus. A koronavirus.gov.hu-n sok információót lehet olvasni a koronavírussal kapcsolatban, éppen ezért ennek is itt jártunk utána. Az oldal szerint: „A vírus leginkább cseppfertőzéssel terjed: köhögéssel, tüsszentéssel, kilégzéssel kerül a környezetbe, majd a közelben tartózkodó másik emberre. Fertőzött felületek és tárgyak megérintésével a vírus a kézre kerülhet, az arc, a száj, az orr érintésével bejuthat a szervezetbe. Egyelőre nem ismert, hogy pontosan mennyi ideig marad fertőzőképes a vírus a felületeken, annyi azonban bizonyos, hogy az egyszerű fertőtlenítőszerek elpusztítják.” Azonban, hogy a vírus mennyire terjed, mennyi ideig marad fertőzőképes, sok tényező befolyásolja. Párás zárt térben például gyorsabban terjed, mint a kinti hidegben. Éppen ezért fejlesztettek ki egy olyan eszközt, amivel bárki könnyedén kiszámolhatja néhány információ megadásával, hogy mennyi esélye van arra, hogy elkapja a koronavírust.

hirdetes

Így számolhatod ki, hogy mennyi esélyed van elkapni a koronavírust

A Cambridge-i Egyetem és a Londoni Imperial College kutatói kifejlesztettek egy eszközt, ami bárki számára elérhető és használható. Ez az eszköz abban lesz segítségedre, hogy kiszámolja, hogy milyen esélyeid vannak arra, hogy egy adott szituációban elkapd a koronavírust. Ez az eszköz néhány egyszerű adat segítségével lemodellezi a szituációt és egy kalkulációt végez. Szakemberek felhívják a figyelmet, hogy az eredmény, csak egy becsült érték, fenntartásokkal kell kezelni, éppen ezért sem garanciát, sem jogi felelősséget nem vállalnak, de egy kiindulási alapként, személyes használatra tökéletes lehet. Ez az alkalmazás többek között arra is használható, hogy segít a felhasználóknak megérteni, hogy az enyhítő intézkedések, például szellőztetés, távolságtartás, maszkviselés hogyan befolyásolják a koronavírus terjedését.

hirdetes

Hogyan számolhatom ki, hogy mennyi esélyem van elkapni a koronavírust?

Az eszköz nagyon egyszerűen működik, de kell hozzá némi angol tudás. Az Airborne.cam oldara kattintva egy egyszerű kezelőfelület jelenik meg, ahova egészen egyszerűen csak be kell vinni a kért adatokat, és már kalkulálhatjuk is az eredményt. Olyan adatokat vesznek számításba, mint a helyiség nagysága, magassága, a szellőztetés, a viselt maszk típusa, az aktivitás, amit az emberek végeznek. A modell azzal számol, hogy mindenki betartja az alapvető megelőző intézkedéseket, azaz kezet mos, és megfelelő távolságot tart. 
 


Ha tetszett ez a cikk, oszd meg ismerőseiddel, kattints ide:

Ezek is érdekelhetnek

hirdetes
További cikkek ebben a témában
Alkotás Érdekességek Hírek Utazás

Szótár

IV.Béla

IV.Béla: második honalapítónk. IV. Béla Magyarország királya volt 1235-től haláláig. II.... Tovább

Őrség

Az Őrség Magyarország egyik legszebb része, ha nem a legszebb. Az egyik legjobb jellemzője az,... Tovább

Tovább a lexikonra