Új szintre emelték a Balaton élővilágának megóvását: miniszteri biztost neveztek ki

VN

KÖVESS MINKET

FACEBOOKON

A Balaton élővilágának megóvásával kapcsolatos feladatok ellátására miniszteri biztossá nevezte ki Szári Zsoltot az agrárminiszter május 1-től - közölte kedden az Agrárminisztérium (AM) az MTI-vel.

Fontos a Balaton élővilágának megőrzése

Az AM közleményében Szári Zsolt kiemelten fontosnak nevezte a hatékony együttműködést a Balaton élővilágának megőrzésén dolgozó intézmények, a térség önkormányzatai és a helyi szervezetek között. Hozzátette: legfontosabb célja, hogy összehangolja a Balatont érintő ügyekkel kapcsolatos információáramlást, erősítse a párbeszédet az állami és a civil szereplők között.
   

A cél a Balaton élővilágának megőrzése

A miniszteri biztos feladata, hogy közreműködjön a Balaton növény- és állatvilágának, valamint a víz minőségének megóvásához kapcsolódó feladatok összehangolásában. Emellett elősegíti a Balaton és a Kis-Balaton vízgyűjtő területein lévő szennyező források azonosítását, javaslatot tesz a meder rekultivációjával kapcsolatos állami feladatok megvalósíthatóságára. Ezen kívül népszerűsíti a balatoni halak gasztronómiai értékét - sorolta a minisztérium közleménye.

hirdetes
   

Több szervezetnek is vannak hasonló céljaik

Szári Zsolt munkája során együttműködik a Balaton Fejlesztési Tanáccsal, a Magyar Turisztikai Ügynökség Zrt.-vel, a Balatoni Hajózási Zrt.-vel, a Balatoni Halgazdálkodási Nonprofit Zrt.-vel, a Balaton-felvidéki Nemzeti Park Igazgatósággal, az Ökológiai Kutatóközpont Balatoni Limnológiai Intézetével, a Zala, Somogy, Veszprém és Fejér Megyei Kormányhivatallal, az Országos Vízügyi Főigazgatósággal, a Balatoni Vízirendészeti Rendőrkapitánysággal, a Vízimentők Magyarországi Szakszolgálatával, a Magyar Országos Horgász Szövetséggel, továbbá a Balatoni Szövetségen keresztül az érintett civil szervezetekkel - tájékoztatott az Agrárminisztérium.

hirdetes

#szavazas-275#


Ha tetszett ez a cikk, oszd meg ismerőseiddel, kattints ide:

Ezek is érdekelhetnek

hirdetes
További cikkek ebben a témában
Állatok Belföld Érdekességek Hírek Kirándulás Magyarország Utazás

Szótár

Vass Imre-barlang

Vass Imre-barlang: Az Aggteleki-karszt egyik legjelentősebb alakult ki a Vass Imre-barlang, amely... Tovább

Bajor Imre

Bajor Imre: Bajor Imre magyar színész, humorista. 1957 március 9-én született Budapesten.... Tovább

Tovább a lexikonra