Fagyos novemberi napok jönnek? Heti időjárás előrejelzés

VN

KÖVESS MINKET

FACEBOOKON

Megérkeztek a hidegebb idők, ahogyan általában az az évnek ennek a tájékában lenni szokott. Már elérkezett az első hóesése is, amit Komka Péter, az MTI fotósa örökített meg nekünk. Mutatjuk milyen idő várható ezen a héten az OMSZ pontos előrejelzése szerint.

Hétfői időjárás előrejelzés

Estére túlnyomóan borult lesz az ég, és egyre több helyen várható jellemzően gyenge eső, zápor. A délnyugati szél egyre nagyobb területen megélénkül, az éjszaka második felében meg is erősödik. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet általában 5 és 11 fok között várható, az északkeleti harmadban ennél pár fokkal hidegebb is lehet. A legtöbb helyen késő este beáll a minimum, majd reggelre több fokot emelkedik a hőmérséklet.

Keddi időjárás előrejelzés

Döntően erősen felhős lesz az ég átmeneti felszakadozásokkal. Összességében többfelé valószínű időszakos eső, zápor, egy-egy zivatar kialakulása sem kizárt. Napközben nagyobb területen lehet hosszabb csapadékszünet. A délnyugati, nyugati szél élénk, olykor erős lesz, csak estétől mérséklődik átmenetileg a légmozgás. A legmagasabb nappali hőmérséklet 12 és 20 fok között várható, a Dél-Dunántúlon lesz a legmelegebb.

hirdetes

Szerdai időjárás előrejelzés

Éjjel még többfelé várható eső, zápor, de északnyugat felől szakadozik, csökken a felhőzet. Napközben felhőátvonulások várhatók, általában többórás napsütéssel, egyre kevesebb helyen alakul ki zápor. Hajnalban főleg a délnyugati szélvédett tájakon átmenetileg ködfoltok képződhetnek. A nyugati, északnyugati szél sokfelé megerősödik. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet 3 és 10, a legmagasabb nappali hőmérséklet 11 és 17 fok között valószínű.

Csütörtöki időjárás előrejelzés

Változóan felhős időre számíthatunk, több-kevesebb napsütéssel, helyenként esővel, záporral. Hajnalban ködfoltok is lehetnek. A nyugati, délnyugati szelet időnként élénk lökések kísérik. Hajnalban -2 és +6 fok közé csökken a hőmérséklet, kora délután 8, 15 fok várható.

Pénteki időjárás előrejelzés

Nagyrészt közepesen vagy erősen felhős lehet az ég és szórványosan számítani kell esőre, záporra. Az északnyugati, északi szél többfelé megélénkül. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet -3 és +5 fok között valószínű, a szélvédett északkeleti és nyugati részeken lehet fagy. A legmagasabb nappali hőmérséklet 6 és 12 fok között alakul.

hirdetes

Szombati időjárás előrejelzés

Változóan felhős idő lehet több-kevesebb napsütéssel, majd vastagodhat a felhőzet. Helyenként előfordulhat eső, zápor. A délnyugati, déli szél sokfelé megélénkül. Hajnalban -4, +3, kora délután 5, 10 fokot mérhetnek.

Vasárnapi időjárás előrejelzés

Nagyrészt közepesen vagy erősen felhős lehet az ég, majd csökkenhet a felhőzet. Helyenként előfordulhat eső, zápor. A déli, délnyugati szél több helyütt megélénkül. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet -3 és +7, a legmagasabb nappali hőmérséklet 5 és 15 fok között alakul.

Forrás: Fotó: MTI/Komka Péter


Ha tetszett ez a cikk, oszd meg ismerőseiddel, kattints ide:

Ezek is érdekelhetnek

hirdetes
További cikkek ebben a témában
Belföld Érdekességek Utazás

Szótár

Citadella

Citadella: Budapest egyik legnagyobb nevezetessége. A Citadella Budapest XI. kerületében, mely... Tovább

Hegyeshalom

Hegyeshalom Magyarország nyugati, leghíresebb határátkelője, Ausztria irányába.... Tovább

Tovább a lexikonra