Lehull a lepel, tudd meg, mire való ez a piros kis sapka!

Sz. F. , ZH

IRATKOZZ FEL

CSATORNÁNKRA

Sokan azt sem tudják, hogy a legtöbb pezsgőt ellátták ilyen piros sapkával, azt pedig főleg nem, hogy mire való. Pedig ha tudnák, akkor biztosan használnák, éppen ezért most elmondjuk nektek, miért olyan hasznos! 

Pár alig ismert tény a pezsgőről

Az első pezsgőt 1670 – 1715 között, a hautvilliersi Szent Benedek-rendi apátság pincevezetője dom. Pierre Pérignon készítette, úgy hogy parafa dugóval zárta le az üveget, amelyet viaszba mártott drótkengyellel erősített rá. Sokáig titokban tartották a készítési folyamatot, ennek ellenére azonban a 18. században már sokfelé ismeretes volt, és a 19. században már Európa-szerte készítettek pezsgőt.

Pezsgő szavunkat Gróf Széchenyi István alkotta, aki a Hitel című munkájában elsőként nevezte a franciák champagnierét pezsgőnek. Fischer János bor- és gyarmati áru kereskedő és dr. Schönbauer Mihály orvos, pozsonyi polgárok 1825-ben alapították az első hivatalosan nyilvántartott pezsgőgyárat a Magyar Királyságban.

hirdetes

Pezsgő szavunkat gróf Széchenyi István alkotta, aki a Hitel című munkájában elsőként nevezte a franciák champagne-át pezsgőnek. A magyar pezsgőgyártás bölcsője Pozsony volt. Fischer János bor- és gyarmati áru kereskedő és dr. Schönbauer Mihály orvos, pozsonyi polgárok 1825-ben alapították pezsgőgyárukat az akkori Magyarországon és Franciaországon kívül elsőként. 1831-ben Aigermant Keresztelő János úr pezsgőjét, gyárát a Magyar Királyságba hozták, és azóta biztonságos raktárakkal rendelkeztek, valamint nagy hírnévvel éltek. A vállalkozás termelése 1840-re elérte az évi 10 ezer palackot.

Első elismerésüket az 1867-es párizsi világkiállításon aratták, ahol bronz medáliát nyertek pezsgőjükkel. Később a gyár Fischer János fiának, ifjabb Fischer Jánosnak a tulajdonába ment át. Mivel az ő fia, aki katonatisztként szolgált a bécsi udvarnál, már nem akarta a gyárat tovább vinni, így került 1877-ben az osztrák származású Johann E. Hubert tulajdonába.

hirdetes

Budapesten az első pezsgőgyárat, a polgári származású Prückler családból való Prückler Ignác (1809-1876) alapította meg 1834-ben a "Prückler Ignác Magyarország első rum-, likőr- és pezsgőgyára" név alatt, a Ráday utca 32-es szám alatti épületben. A legérdekesebb titkot viszont a piros sapka őrzi, most pedig meg is mutatom nektek, mire használható, és hogyan! Éppen ezért találták ki ezt a megoldást, a videóban megmutatom, hogyan alkalmazhatod a piros kis kupakot erre a célra!


Ha tetszett ez a cikk, oszd meg ismerőseiddel, kattints ide:

Ezek is érdekelhetnek

hirdetes
További cikkek ebben a témában
Érdekességek

Szótár

Palotás

Palotás: Tradícionális magyar táncfajta. A magyar táncok kiforrásának ideje a 16. századra... Tovább

Szűrös Mátyás

Szűrös Mátyás: Szűrös Mátyás magyar politikus, diplomata, az MSZMP vezető politikusa, az... Tovább

Tovább a lexikonra