Frissítve: a korlátozások december 11-ig maradnak, a veszélyhelyzet februárig hosszabbítva

VN

IRATKOZZ FEL

CSATORNÁNKRA

Mikor bevezetésre kerültek a koronavírus visszaszólítására hozott rendkívüli intézkedések, arról volt szó, hogy 30 napig lesznek hatályban, azaz december közepén fellélegezhetünk. Persze számítani lehetet rá, az adatok, és a környező országok viselkedése alapján, hogy ez nem így lesz. Most már hivatalosan is meghosszabbítottak a rendkívüli intézkedések hatályát 2021 február 8-ig, ez pedig a Magyar Közlönyben jelent meg- írta az Index.

Frissítés: az Index híresztelése téves, a Kormányzati Tájékoztatási Központ szerint "a ma megjelent sajtóhírekkel ellentétben a jelenleg hatályban lévő korlátozó intézkedéseket nem hosszabbította meg a kormány, azok 2020. december 11-ig alkalmazandóak. A kormány a veszélyhelyzetet hosszabbította meg az Országgyűlés döntése alapján 2021. február 8. napjáig".

Február 8-ig meghosszabbítottak a rendeletet

Az Index közölte a hírt, hogy meghosszabították az intézkedések hatályát, tehát nem 30 nap múlva, hanem február 8-án külnek hatályon kívül. Ha igaz, akkor ez azt jelenti tehát, hogy a koronavírus miatt bevezetett rendkívüli intézkedéseket továbbra is be kell tartanunk, nemcsak december közepéig. Nagy csapásként értek minket a nemrégiben bevezetett intézkedések, sok vállalkozásnak kellett bezárnia emiatt, sokan elveszítették a munkájukat is, illetve sokaknak kényelmetlenséget okoz az online oktatás is, de úgy tűnik együtt kell még élnünk ezekkel az intézkedésekkel egy darabig. Sokak pedig reménykedtek benne, hogy az ünnepekre lazulnak a szabályok, hiszen így nem tudják közösen megünnepelni a karácsonyt, mondjuk véleményem szerint, a szilveszteri bulikra most semmi szükség.

hirdetes

 

Milyen korlátozásokról van szó?

Ezek a rendeletek tehát az eredeti 30 napra érvényesek továbbra is.

  • Éjszakai kijárási korlátozás: este 8 és reggel 5 között tilos az utcán lenni. Kivételt képez ez alól: munkavégzés, munkavégzéshez szükséges utazás, kutyasétáltatás, profi sportoló meccse vagy edzése, életveszélyes helyzet.
  • A maszkviselés közterületen is kötelező ott, ahol ezt a polgármester előírja.
  • Az oktatás digitális formában valósul meg a középiskolában, egyetemeken, főiskolákon is. A kollégiumok bezárnak, csak kivételes esetekben maradhat bárki. Emellett a tanárokat, óvodai és bölcsődei dolgozókat hetente tesztelik.
  • hirdetes
  • Tilos gyülekezni, azaz minden rendezvény, gyűlés, tilos közterületen és nyilvános helyeken egyaránt, valamint családi és magánrendezvények is csak 10 főig engedélyezettek. Az esküvő csak lakodalom nélkül tartható, nagyon szűk családi körben és a tanúkkal. A temetésen legfeljebb 50-en lehetnek.
  • Tilos minden amatőr csapatsport, de futni, gyalogolni, kerékpározni lehet egyedül.
  • A szórakozóhelyek, színházak, mozik zárva vannak, a meccsek zárt kapusak.
  • A szállodák turistákat nem, csak üzleti, gazdasági vagy oktatási célból érkezett vendégeket fogadhatnak.
  • Az éttermek vendéget nem fogadhatnak.
  • Megmarad a járatsűrítés és az ingyenes parkolás.
  • Továbbá érvényben maradnak a gazdaságvédelmi intézkedések.

Forrás: Index


Ha tetszett ez a cikk, oszd meg ismerőseiddel, kattints ide:

Ezek is érdekelhetnek

hirdetes
További cikkek ebben a témában
Hírek

Szótár

1956-os lyukas zászló

1956-os lyukas zászló: Az 1956-os forradalom Magyarország népének a szovjet megszállás ellen... Tovább

Nagysándor József

Nagysándor József: Nagysándor József honvéd vezérőrnagy, az aradi vértanúk egyike. 1803.... Tovább

Tovább a lexikonra