Kulturális Örökség Napjai - Nyílt nap lesz a Sándor-palotában vasárnap

VN

KÖVESS MINKET

ISTAGRAMMON

A Kulturális Örökség Napjai alkalmából szeptember 17-én, vasárnap ismét látogatható lesz a budavári Sándor-palota. Egyébként ezen kívül is közel 200 remek programmal készülnek a szervezők. Kulturálódjunk egy kicsit!

Vasárnap ingyenesen látogatható lesz a Sándor-palota

A Sándor-palota honlapján elérhető közlemény szerint, a látogatók 10 órától 18 óráig tekinthetik meg az épületet. A nyílt nap programjai a palota előtti Szent György téren kezdődnek, délben zenés őrségváltás zajlik Budapest Helyőrségzenekara részvételével, 10 órakor és 14 órakor pedig a Magyar Honvédség Központi Zenekara térzenével várja a közönséget.
   

Ikonikus termeket lehet megnézni a Sándor-palotában

Az érdeklődők megismerkedhetnek továbbá a Sándor-palota történetével és megtekinthetik azt a szalont is, amelyben Novák Katalin négyszemközti megbeszélést folytatott Ferenc pápával a katolikus egyházfő magyarországi látogatása idején és azt is megtudhatják, hogy a köztársasági elnök hol fogadja a Magyarországra látogató államfőket, vagy épp hol adja vagy veszi át a nagykövetek megbízóleveleit - ismertették. Körbejárhatók olyan, évszázadokon át reprezentatív funkciót betöltő történelmi helyiségek is, mint a Tükörterem, a Mária Teréziát ábrázoló festménnyel díszített Vörös szalon, a Gobelin- vagy Boucher-teremnek is nevezett neobarokk bútorzatú Kék fogadószalon és az Empire szalon is. A belépés ingyenes és érkezési sorrendben történik, előzetes regisztrációra nincs lehetőség - olvasható a Sándor-palota közleményében.

hirdetes

Más ikonikus épületeket is meg lehet látogatni

200 helyszínen rendezik meg országszerte szeptember 16-án és 17-én a Kulturális örökség napjait. Olyan épületek nyílnak meg a látogatók előtt a Sándor-palotán túl, mint a Belügyminisztérium Széchenyi téri szakasza, a Magyar Nemzeti Levéltár, a Központi Statisztikai Hivatal vagy a mosonmagyaróvári Habsburg-kripta. Látogathatók lesznek várak és kastélyok, valamint több városháza is - sorolta a programokat az építészeti államtitkár. Emlékeztett arra, hogy a több mint 30 éve Franciaországból indult kezdeményezéshez idén 50 ország csatlakozott. Magyarország a kezdetek óta részt vesz az eseményen, amelynek célja ráirányítani a figyelmet az épített örökségre. Szabó Csaba, a Magyar Nemzeti Levéltár főigazgatója elmondta, hogy az idén 100 éve, 1923. szeptember 15-én átadott levéltári épületben felnőtteknek és gyerekeknek szóló programokkal is készülnek. A raktári ajtók kinyílnak a látogatók előtt, lesznek épületséták, előadások az intézményben őrzött iratokról, kincsekről, ismeretterjesztő előadás a családfa-kutatásról. A látogatók megismerhetik az épületben őrzött címereket, pecséteket és okleveleket. A gyerekeket egyebek mellett kézművesfoglalkozás várja.

hirdetes

Ha tetszett ez a cikk, oszd meg ismerőseiddel, kattints ide:

Ezek is érdekelhetnek

hirdetes
További cikkek ebben a témában
Belföld Érdekességek Hírek Magyarország Magyarság Programajánló Szórakozás Történelem

Szótár

Utazás Magyarországon

Az utazás fogalma mai értelemben alapvetően egy vagy több személy helyváltoztatását jelenti,... Tovább

Eladó lakás Balaton

Eladó lakás Balaton Északi vagy déli part, mindkettő a maga csodáiért fantasztikus. Egy... Tovább

Tovább a lexikonra