Sümegi vár csodája

Pi

IRATKOZZ FEL

CSATORNÁNKRA

Magyarország egyik legszebb vára Sümegi Vár. Kalandos a története, a jelene pedig méltó. elképesztő videókat készítenek róla, itt az egyik legszebb közülük!

Sümeg vára a Balaton-felvidék nyugati részén, a környező tájegységből kiemelkedő magányos hegycsúcs tetején található. A erődítmény először az 1260-as években került megemlítésre a históriás könyvekben. A fellegvár falai egy évszázaddal később készültek el, majd a 15. század folyamán a vár előtti fennsíkot is erős, magas védőfallal vették körül.

Az idők során sok megpróbáltatás érte, ahogyan az összes magyar műemléket az országban. A gazdátlanná vált védőműveket az időjárás vasfoga a lakossággal karöltve évszázadokon át rombolta, mígnem az 1960-as években megkezdődött régészeti feltárása megóvás érdekében.

hirdetes

Manapság már a Balaton-felvidék legjobban helyreállított középkori kővárának számít, ahova sok ezer turista látogat el minden évben, ráadásul minden nyáron színpompás várjátékokkal idézik fel az egykori vitézek életét.

A várat 2016-tól kezdődően a Nemzeti Várprogram keretében felújították. A következő oldalon található videóban pedig mindenki képet kaphat erről a nem mindennapi műemlékről. Nézd meg Te is, hiszen ez a Vár maga a csoda még ma is!

Íme a videó róla:

Forrás:

Íme a videó róla:

Forrás:


Ha tetszett ez a cikk, oszd meg ismerőseiddel, kattints ide:

Ezek is érdekelhetnek

hirdetes

Szótár

Szentiványi alma

Szentiványi alma: Magyarországon a szentiványi alma korabeli elterjedtségére Lippay János óta... Tovább

1990-es választások

 A  rendszerváltás utáni első országgyűlési választás volt... Tovább

Tovább a lexikonra