Közérthető mai magyar nyelvre fordították le Széchenyi Hitel című munkáját

Pecze Csilla

KÖVESS MINKET

ISTAGRAMMON

A mai magyar nyelven is érthető átdolgozással adták ki Széchenyi István 1830- ban megjelent Hitel című művét. Egy éven át dolgozott rajta hat szakértő.

A Széchenyi  Alapítvány elnöke, Buday Miklós elmondta, a magyar gazdasági szakirodalom első munkájaként tartják számon a Hitelt, és a Hungarikumok Gyűjteményét gazdagítja a mű.


Elmondása szerint rendkívül kevesen forgatják a könyvet, mivel nehéz a nyelvezete a mai köznyelv számára, egészen kevés ember képes vele boldogulni. 


Elmondta, fontos szempont volt munkájuk során, hogy megőrizzék Széchenyi szavainak célját, vagyis a pontosság alapvető volt munkájuk ideje alatt. A 19. század szép beszédét átdolgozták, sokat alakítottak a szavakon és mondatszerkezeteken.


Széchenyi hosszú, oldalakon keresztül tartó elrévedezéseit csökkentették, a somogyi tájszavakat aktuális megfelelőjükkel helyettesítették, és a korszerű nyelvtani szabályoknak megfelelően alakították át ragozását. Több mint hétezer aposztrófot is kiiktattak a műből.

hirdetes

 

Egy éven keresztül hat munkatársuk dolgozott a szöveg átírásán, Dudás Márta,Kovács Anna, Buday Miklós, Horváth Attila, Rigó Mihály, Velkey Ferenc.


Az alapítvány vezetője elmondta, a majdnem kétszáz éves hitel a mai napig meghatározó a magyar gazdasági életben, most is érvényes mű, annak ellenére, hogy az akkor tárgyalt gazdasági problémák, körülmények, feltételek különböznek a maiaktól.


Elmondása szerint a Hitel nem csupán gazdasági értelemben vett kreditről szól, hanem arról , hogy tudjunk hinni egymásnak. Hozzáfűzte még, a mű komoly erkölcsi útmutatással bír, a másik fél meghallgatásának képességéről, valamint önismeret képességéről és a nemzeti sajátosságok megőrzésére hívja fel a figyelmet.

hirdetes

A jegyzetekkel, és tanulmányokkal ellátott új kiadású Hitelt mindenkinek ajánlja, különösen azoknak, akik segíteni szeretnének mások és maguk sorsán.

A művet pontos francia, angol és német fordításban is meg szeretnék jelentetni, és később esetleg Széchenyi több munkáját is ki szeretnék adni.

Az új kiadás fejhajtás is Széchenyi István előtt, aki 225 éve született, szeptember 21- én.

Forrás: MTI


Ha tetszett ez a cikk, oszd meg ismerőseiddel, kattints ide:

Ezek is érdekelhetnek

hirdetes
További cikkek ebben a témában
Érdekességek Hírek Magyar Magyar történelem Magyarország Magyarság Történelem

Szótár

Neumann János

Neumann János: a számítógép atyja. Neumann nem csak a matematikában, hanem számos más... Tovább

Túzok

Túzok:  nemzeti értékünk, szigorúan védett állatok közé tartozik. A túzok a... Tovább

Tovább a lexikonra