Élet okostelefon nélkül: avagy Puskás Tivadar mindent tudó találmánya a telefonközpont

VN, ZH

KÖVESS MINKET

ISTAGRAMMON

A telefonközpont olyan berendezés, amely szükség szerint összekapcsolja a telefonkészülékeket vagy más telefonközpontból érkező hívásokat is kapcsol. Bár a mai okostelefonok, és egyéb kütyük világában kicsit talán nehéz elmagyarázni, hogy miért is volt olyan zseniális ez a világhíressé vált rendszer, ami a magyar származású Puskás Tivadar nevéhez fűződik, sokan személyes élményeket őrzünk erről az egészről, hiszen jómagunk is dolgoztunk ilyenekben annak idején, sok-sok évvel ezelőtt.

Puskás Tivadar Telefonközpontjai

Lassan 150 éve, egészen pontosan 1881. május 1-jén helyezték üzembe Magyarország első telefonközpontját, méghozzá Budapesten, a Fürdő utca 10. alatt. Ez kezdetben 25 felhasználó számára biztosította a telefonálás lehetőségét, ami akkoriban még nagy dolognak számított. Puskás Tivadar hosszú utat tett meg, ahhoz, hogy szabadalmaztassa az ötletét: kezdetben távíróközpontot akart létrehozni Európában, de ennek a hatalom ellenállt, mikor azonban értesült a Bell által feltalált telefonról azonnal a tengerentúlra utazott. Amerikában Bellel és Edisonnal karöltve dolgozta ki a telefonközpont rendszerét. Edisonnál közös munka kezdődött, melynek végén Charles Scribner nevére szabadalmaztatták a telefonközpontot, de maga Edison is elismerte, hogy az ötlet Puskástól származik. Az első telefonközpont NewYorkban jött létre nem is olyan sokkal a magyar előtt: 1878-ban, a következőt pedig maga Puskás építette ki Párizsban. Nem kis dolog ez nekünk magyaroknak! Ráadásul ha ez nem lenne elég, Puskás Tivadar nagy találmánya a Telefonhírmondó is, ami a rádió elődjének volt tekinthető.

hirdetes
hirdetes
Lapozz és mutatjuk milyen volt az élet a telefonközpontokban, hogyan működtek a dolgok, és milyen volt ott dolgozni! De előtte egy kis érdekesség: te tudtad, hogy a világszinten mindenhol ismert és használt „Hallo” kifejezésnek magyar eredete van? A legenda szerint a magyar „hallom” szóból származik… Lapozz és matatunk még érdekességeket! Kern András zsaniális videóját mi nem haynánk ki!

Forrás: Kép: Fortepan / Péterffy István

hirdetes

Ha tetszett ez a cikk, oszd meg ismerőseiddel, kattints ide:

Ezek is érdekelhetnek

hirdetes
További cikkek ebben a témában
Érdekességek Hírek Magyar történelem Magyarország Szórakozás Történelem

Szótár

Lángos

Lángos: a nyár slágere, mely nem csak a meleg évszakban számít ínycsiklandozónak. Az egyik... Tovább

Kiskunsági Nemzeti Park

Kiskunsági  Nemzeti Park: Hazánk 10 Nemzeti Parkjának egyike. Az 1975. január 1-jén... Tovább

Tovább a lexikonra