5 csodálatos budapesti sétány, ahol neked is érdemes végigballagnod!

Rékka

IRATKOZZ FEL

CSATORNÁNKRA

Ki ne szeretne a kellemes napsütésben szépen megépített helyeken sétálni? Budapesti cikksorozatunk mostani részében öt budapesti sétányról olvashattok, amelyek az év minden szakában kellemes környezetet nyújtanak, de ilyenkor, virágba borulva különösen gyönyörűek!

Tóth Árpád sétány

A Várnegyed talán leginkább vonzó sétaútvonala a Tóth Árpád sétány, mely könnyedén megközelíthet, tele van padokkal, mindig ide süt a nap, ami elől szerencsére be lehet húzódni a fák árnyékába, és ami a leginkább lélegzetelállító: a panoráma, a kilátás a fővárosra. Évszázadokkal ezelőtt a Várhegy várfalai mögött hadicélokra szolgáló sikátorok húzódtak, amelyek a Vár védekezési funkciójának megszűntével elvesztették szerepüket. Ezekből alakították ki az idők során a ma járható sétányokat. A 19. században a sétányt Bastei Promenádnak nevezték, 1879-től Bástya sétánynak, de a 30-as években hívták Horthy Miklós sétánynak és Gróf Bethlen István sétánynak is. 1946-ban nevezték át a nyugati részt Tóth Árpád sétányra, ugyanis a híres költő a közelben élt (Táncsics Mihály u.). A keleti oldal lett a Babits Mihály sétány, de a régi név még sokáig élt a köztudatban.

hirdetes

Floridsdorf Sétány

hirdetes

Angyalföldön, a Béke téren található a Floridsdorf Sétány, a Szent László szomszédságában. A sétány csak 2003 óta viseli ezt a nevet – mivel Angyalföld a bécsi Floridsdorf testvérkerülete, a helyi önkormányzat így emlékezett meg erről a kapcsolatról. Még egy tábla is olvasható erről. A sétány közepén van egy hatalmas bronzból és mészkőből készült hatalmas Őshajó emlékmű, ami Varga Tamás munkája. Az Őshajó egy nőt ábrázol a hajó orrán, ahogyan beleolvad a hajó egész testébe. Fel is lehet sétálni az emlékmű tetejére, továbbá számos pad, játszótér és rengeteg gyönyörű zöld terület várja az idelátogatókat. Ez a sétány, a park, egy kis nyugalom szigete a nagyvárosi forgatag közepén, ahol nyugodtan el lehet tölteni egy ebédszünetet, néhány órát olvasni, vagy csak élvezni a napsugarak simogatását. És természetesen kiválóan alkalmas olyan játékokhoz is, mint a tollaslabda, a frizbi, a különböző labda és nagy helyigényű játékok. Nem érdemes hát a négy fal között ülni, inkább irány a természet!

A cikk itt még nem ért véget, a következő oldalon további három budapesti sétányról olvashatsz!

hirdetes

Ha tetszett ez a cikk, oszd meg ismerőseiddel, kattints ide:

Ezek is érdekelhetnek

hirdetes
További cikkek ebben a témában
Érdekességek Kirándulás Magyar Magyarország Programajánló Sport Szórakozás

Szótár

Mátyás-templom

Mátyás-templom: 1255-ben nyitotta meg a kapuit a budai oldal legszebb temploma, melynek az elmúlt... Tovább

Törley pezsgő

Törley pezsgő: Hungarikum. Hagyomány és minőség 1899-óta. Maga a márkanév tehát immáron... Tovább

Tovább a lexikonra