Legenda a budapesti atombunkerről

Pi

IRATKOZZ FEL

CSATORNÁNKRA

Sokan tudják, de még többen nem. Budapest alatt vannak olyan objektumok, melyeket a mindenkori hatalmon lévők igyekeznek eltitkolni - többek közt stratégiai megfontoltság miatt.


Vannak olyan helyek, régi bunkerek, melyekre emlékszik még néhány ember. A kor előre haladtával azonban ezek is a feledés homályába fognak merülni. Íme, egy ilyen hely. Íme, a Rákosi-bunker.
Az atomrobbanás ellen is épített bunker építését anno, a mai M2-es metró alagútjaival párhuzamosan végezték, 1952-es kezdéssel. Az építkezés 1962-1963 között fejeződött be.
Maga az objektum a föld alatt 45 méter mélyen található.  Érdekesség, hogy a kezdeti terveket végül soha nem valósították meg. 
A „H” alakú objektum célja Rákosi Mátyás és az akkori pártállami vezetők védelme lett volna egy esetleges atomháború esetén. Szerencsére a helyiséget eredeti céljára soha nem kellett igénybe venni.

hirdetes
A Magyar Dolgozók Pártja Központi Vezetőség Pártgazdasági Osztálya megrendelésére épített létesítmény az egykori MDP székháza alatt helyezkedik el, a Szabadság tér és a Kossuth tér között. 
Az alapelképzelés az volt, hogy innen irányították volna az országot egy atomháború esetén. Összesen 2450 fő befogadására alakították ki ezt a 3800 négyzetméter területű menedéket.

Sokakban felmerült a kérdés: hogyan lehetett eltitkolni egy ilyen objektum építését, egy már akkor is forgalmasnak számító helyen? 

hirdetes

Ha tetszett ez a cikk, oszd meg ismerőseiddel, kattints ide:

Ezek is érdekelhetnek

hirdetes
További cikkek ebben a témában
Retró

Szótár

Somlói galuska

Somlói galuska: kétség kívül az egyik leghíresebb desszertünknek számít. Magyarország... Tovább

Lotz Károly

Lotz Károly: Lotz Károly német származású magyar festőművész, a 19. századi akadémikus... Tovább

Tovább a lexikonra