Észak-Magyarország gyöngyszeme: Miskolc

Oláh Tamás

KÖVESS MINKET

ISTAGRAMMON

A kirándulni vágyók legnagyobb örömére, most egy újabb sokszínű és érdekes várossal ismerkedhetünk meg, ez pedig nem más, mint Miskolc. Miskolc Borsod-Abaúj-Zemplén megye székhelye és az ország északkeleti részében található. Hazánk negyedik legnépesebb városa, Budapest, Debrecen és Szeged után. Tökéletes kirándulóhely a nyári szezonban, de akár a téli időszakban is ellátogathatunk ide. 

Kezdjük is az egyik leghíresebb látványosságával a térségnek, a Miskolctapolcai Barlangfürdővel. 

A rendkívül hangulatos fürdő több beltéri és kültéri medencével is rendelkezik. A termálvíznek köszönhetően hazánk egyik kiemelkedő turisztikai látványossága. Nem beszélve a hangulatos környezetről, magáról a barlangrendszerről. Könnyen megközelíthetjük autóval az M3-as autópályán vagy a 2-es, 20-as és 290-es buszokkal is. A fürdőtől néhány méterre található Igló utcában parkolóhely is rendelkezésünkre áll.
Ha egy kicsit aktívabb kikapcsolódásra vágyunk érdemes ellátogatni a Diósgyőri várhoz. Diósgyőr Miskolc egyik városrésze. 

A vár a tatárjárás után épült, gótikus stílusú építmény. 2010 körül kezdtél el a vár helyreállítását, ugyanis az évek során súlyosan megrongálódott, lepusztult. Mára már szépen renoválták és a vár belsejét is megtekinthetjük, mivel a termeket korhű bútorokkal rendezték be, az idelátogatók legnagyobb örömére. Autóval is könnyedén ellátogathatunk ide, de ha tömegközlekednénk, akkor a helyi 69-es számú buszt válasszuk. 

hirdetes

Ha a városban járunk feltétlenül látogassunk el a Miskolci Nemzeti Színházba. Az épület klasszicista és romantikus stílusú, melyet a XIX. század közepén emeltek. Ha nincs is időnk betérni, kívülről is érdemes megcsodálni az építményt. Nyár végéig még sok színes darabot megtekinthetünk itt, például a Betörő az albérlőm című komédiát, a Velencei kalmár című vígjátékot vagy a Hegedűs a háztetőn-t, de ez csupán néhány a számos szórakoztató előadás közül.

hirdetes

Ha ezek az érdekességek nem is keltették fel az érdeklődésünket, ismerkedjünk meg néhány közelgő eseménnyel melyek Miskolcon kerülnek megrendezésre. 
1.    Augusztus 12-17 között a miskolci Művészetek Házában, az Uránia-teremben és a Béke Art-moziban rengeteg filmet tekinthetünk meg minden nap. Kicsiknek és nagyoknak egyaránt remek kikapcsolódási lehetőség.
 

hirdetes

Ha tetszett ez a cikk, oszd meg ismerőseiddel, kattints ide:

Ezek is érdekelhetnek

hirdetes
További cikkek ebben a témában
Kirándulás Magyarország Utazás

Szótár

Hargita megye

Hargita megye Erdély keleti részén helyezkedik el. Székhelye Csíkszereda, legnagyobb városa... Tovább

Főzés

Hiába, egy jó és tapasztalt háziasszonynak sem jut mindig eszébe, hogy mit főzzön vagy... Tovább

Tovább a lexikonra