Mókás karácsonyi történetek, amiken ti is nevetni fogtok

VN

KÖVESS MINKET

ISTAGRAMMON

Az év legmeghatóbb, legszeretetteljesebb ünnepe, remek témát teremtet nekünk, hiszen ilyenkor a családi együttlétben azért születnek mókás történetek is. Nektek is van hasonló vicces karácsonyi történetetek? Lépjetek be a Retro Made in Hungária Facebook csoportunkba és osszátok meg velünk!

Vicces karácsonyi történetekből sosem elég

A karácsony a szeretet ünnepe, de lássuk be a szeretésen kívül másról is szól ez a három nap, illetve az előtte tartó akár több hetes előkészületek. Már az adventi időszak kezdetével elkezdődik a zsongás. A meghittség, szeretet csak úgy árad ilyenkor az emberekből, de minden éremnek két oldala van, és biztosan ti is ismeritek az idegeskedéssel és stresszel festett másik oldalt is, ami szerencsére sok esetben nevetéssel, és ilyen-olyan vicces sztorikkal, két év múlva a karácsonyfa tövében elmesélve nagy kacagással teli történetekkel végződik. Tavaly karácsonykor arra kértünk olvasóinkat, hogy elevenítsék fel a legviccesebb karácsonyi történetüket, hogy ezzel is oldjuk kicsit az égősor bogozása, fa faragása, bejgli szétrepedése okozta feszültséget. Születtek bőven vicces történetek, a legviccesebbek közül mazsolázunk most, a tejes posztot ITT találjátok.  

„Gyermekként ki akartam próbálni a karácsonyfa égősort! Bedugtam a konnektorba, és csitt-csatt. Azonnal áramszünet lett az egész házban a zárlatos égősor miatt! Rohanás villanyszerelőért!”
hirdetes
„Felborult a feldíszített fa. Egymás után 4x”- neked volt már ilyen? Szerintünk minimum egyszer szinte kötelező felborítani a fát….évente!
„17 én szültem a kislányomat. 23-án jött értem a férjem a kórházba, hatalmas hóesés volt.
Mondom a Férjemnek: Beesik a hó a kocsiba.
Erre ő: igen 2 napja leborultam Bükkszenten egy kis szakadékba, CSAK NEM AKARTAM MONDANI NEHOGY ELAPADJON A TEJED!”

„Kb 4 évesen leborítottam a két méteres feldíszített karácsonyfát aztán jöttek megverni, én meg mondtam, hogy nem baj, hogy leborult úgyis olyan ronda volt…”
„Szemben lakott a nagymamám, és egyszer kétségbeesve átjött karácsony másnapján, hogy eltűnt a lakás kulcsa, nem tud bemenni, valószínűleg elhagyta az udvaron. Szakadó hóban anyukámék centiről centire haladva kaparták szó szerint a havat, mikor kb. egy óra elteltével nagymamám belenyúlt a zsebébe, és ott volt a kulcs.”
hirdetes
„Ma a fasírtot véletlenül prézli helyett, darált kekszbe forgattam és úgy sütöttem ki.”- de ez úgy tűnik nem egyedi eset…
„Párom ma szépen bepanírozta a rántotthúst. Mondta, hogy valami új német prézlit kapott csak. Mikor kezdtem sütni, már kicsit olyan túl lisztesnek tűnt a panír. Megkóstoltam! Édeskés! Megnéztük a zacskót: darált keksz volt!”
„Vettünk egy robotot a kisfiamnak, amit autóvá lehet hajtogatni. Három felnőtt kb 1 óráig küzdött mire feladtuk nagy káromkodás közben. A kisfiam türelmesen végig érte ahogy szenvedünk, majd megszólalt: Tudod mit inkább adjuk vissza a Jézuskának!!!”
„A kapott hajas babám haját másnap kopaszra vágtam. Jó drága volt állítólag. Négy éves voltam ekkor... Kicsit kikaptam.”
 

Egy kis plusz érdekesség: a főképen balra Nagy Imre későbbi miniszterelnök, jobb szélen leánya Erzsébet, mellette annak férje Jánosi Ferenc és középen gyermekük. (1948)

Forrás: Kép: Fortepan / Jánosi Katalin


Ha tetszett ez a cikk, oszd meg ismerőseiddel, kattints ide:

Ezek is érdekelhetnek

hirdetes
További cikkek ebben a témában
Érdekességek

Szótár

Rigó Jancsi

Rigó Jancsi: az egyik legklasszikusabb magyar édességfajta. A rigójancsi egy hagyományos... Tovább

Skála Áruház

  Skála Áruház:  Az egyik leghíresebb magyar üzlet volt a rendszerváltás előtt,... Tovább

Tovább a lexikonra