Karácsony Magyarországon
Karácsonyi hírek és érdekességek Magyarországon. Érdekes programok, karácsonyi látnivalók egész Magyarország területén, melyeket te sem hagyhatsz ki!
Karácsony Magyarországon – Karácsonyi szokások Magyarországon
Magyarországon a katolikus keresztények számára Jézus születése napjának fénypontja a karácsonyi misén való részvétel (24-én éjfélkor vagy 25-én napközben). A református keresztények szentestén, azaz 24-én istentiszteleten vesznek részt, majd másnap úrvacsorát vesznek. December 24-én hagyományosan a katolikus családok böjtölnek (karácsony böjtje), és csak este fogyasztják el a böjti vacsorát. Ez eredetileg alma, dió, méz és fokhagyma, majd vajas bableves hús nélkül (böjtös bableves), végül mákos guba volt, de újabban kialakult, hogy hal, illetve töltött káposzta kerül ilyenkor az asztalokra.
Karácsony Magyarországon – Karácsonyi asztal Magyarországon
A néphagyomány szerint a karácsonyi asztal fontos szerepet játszott az ünnepkor. Az asztal díszítésének és az étkezésnek szigorú rendje volt. A feltálalt fogásoknak mágikus erőt tulajdonítottak. Régebben a karácsonyi abroszt tavasszal vetőabrosznak használták és abból vetették az első gabonamagvakat, hogy bő termés legyen. A megterített asztalra gabonamagvakat helyeztek és abból adtak a baromfiaknak, hogy jól tojjanak, az asztal alá pedig szalmát tettek, annak emlékére, hogy Jézus jászolban született. Később ezt a szalmát a jószág alá tették, hogy egészséges legyen, de volt ahol a gyümölcsfákra is kötöztek belőle, jó termést remélve.
Karácsony Magyarországon – További népszokások
A szigorú rituálékhoz tartozott, hogy a gazdaasszony nem állhatott fel vacsora közben az asztaltól, hogy jól tojó tyúkjai legyenek. December 25-én következik a karácsonyi ebéd vagy karácsonyi vacsora. A család, esetleg a nagyobb rokonság ilyenkor összegyűlik, hogy együtt fogyassza el a karácsonyi ételeket. A magyaroknál a bensőséges családi együttlét általában 24-e estéje (szenteste), míg a nyugat-európai országokban többnyire 25-e.
Karácsony Magyarországon – A szeretet ünnepe
A nem vallásos, de keresztény kultúrkörbe tartozók számára a karácsony általában a szeretetet, a családi együttlétet jelképezi. Karácsonykor elterjedt szokássá vált megajándékozni szeretteinket. Az üzletek és áruházak a szentestét megelőző hetekben igyekeznek kihasználni az ajándékozás szokását és reklámdömpinggel próbálják bevételüket többszörözni – ezzel sokszor pusztán fogyasztási lázzá torzítva az ünnep hagyományos és valódi lényegét.
Karácsony Magyarországon - Betlehemezés
Régebben a betlehemezés a legismertebb és legelterjedtebb karácsonyi szokások közé tartozott, amely egy több szereplős dramatizált játék volt és az egész országban ismertek, nagyon sok helyen ma is gyakorolják. A falusi betlehemezés legfontosabb eleme a betlehemi pásztorok párbeszédes, énekes játéka volt. A dramatizált játék fő eleme a Kisjézust imádó három pásztorról szóló bibliai történetre, köztük a nagyothalló öreg pásztor tréfás párbeszédére épült. A betlehemezés fő kelléke egy templom alakú betlehem volt, amelyben a Szent Család volt látható. A pásztorjáték szereplői voltak a kistemplomot vivő két angyal, a három pásztor, illetve a szatmári országrészben őket kiegészítette a huszár és a betyár alakja.
Érdekességek
A legszebb, legjobb, legviccesebb újévi köszöntők
Szilveszter éjszakáján újévre virradóan igyekszünk minden számunkra fontos embert felköszönteni. Azokat is próbáljuk sms-ben, e-mailben...
Karácsony Magyarországon
Mennyit illik költeni karácsonyi ajándékra? Jobbak a drága ajándékok?
Az MBH Bank reprezentatív kutatása szerint az emberek közel fele költ többet a tervezettnél karácsonyi ajándékokra, amire a legtöbben az...
Karácsony Magyarországon
6 Kihagyhatatlan utazós könyv Karácsonyra, világjáró szeretteinknek
Ahogy beköszönt az ünnepi szezon, és az emberek készülnek az ajándékvásárlásra, egy kiváló könyv mindig időtálló ajándék lehet....
Karácsony Magyarországon
Amikor még a banán volt az igazi kincs, és mindenki a Skálába ment-így karácsonyoztunk régen
Szerintem nem csak mi, itt a szerkesztőségben gondoljuk azt, hogy a karácsony nem kicsit átalakult. Hatalmasat fordult a világ az elmúlt...
Karácsony Magyarországon
Karácsonyi gyerekszáj- ezeket az őszinte gyermek mondatokat nem lehet nem imádni
A gyerekek nem csak cukik, aranyosak, bájosak, hanem sokszor kegyetlenül őszinték is, olyan dolgokat is kimondanak, amik kicsit kellemetlenül...
Karácsony Magyarországon
Nagyon ötletes, és nagyon egyszerű karácsonyi vendégváró falatkák, amiket te is imádni fogsz
Karácsonykor minden háziasszony szeret kitenni magáért, és mindenféle bonyolult, speciális, időigényes, persze finom, és a karácsonyi...
Karácsony Magyarországon
Elfeledett magyar karácsonyi szokások nyomában
Szépen feldíszített karácsonyfa, ajándékokkal körbe pakolva, finom falatok az asztalon, halászlé, káposzta, mindenféle sütemények,...