hirdetes

Amikor még a banán volt az igazi kincs, és mindenki a Skálába ment-így karácsonyoztunk régen

VN, ZH

Szerintem nem csak mi, itt a szerkesztőségben gondoljuk azt, hogy a karácsony nem kicsit átalakult. Hatalmasat fordult a világ az elmúlt években, és ez a karácsonyi procedúrákon is meglátszik. Ti emlékeztek még a 70-es, 80-as évek karácsonyaira? Amikor még a kevésnek is annyira tudtunk örülni? Amikor még nem követelőztünk, nem akartunk olyan dolgokat, ami csak a sztároknak van? Amikor még nem az internetre készültek a képek? Ezekre az időkre hívunk vissza titeket!

Retro karácsonyi emlékek

Plázák helyett Skála és Centrum

Nem tudom, ti próbálkoztatok-e mostanában a plázák meglátogatásával, mi egyszer-kétszer megkíséreltük már az elmúlt hetekben, sikerrel nem nagyon jártunk, de azt kijelenthetjük: tömve vannak. Nem is értem ezen mit lepődünk meg, hiszen régen sem volt ez nagyon máshogyan, csak akkoriban még nem nyugati boltok tömkelegeiben vásároltunk karácsonyra, hanem Skálák, a Centrum Áruházak és a Vegyesiparcikk Kereskedelem boltjaiban voltak kígyózó sorok. Szüleinknek közel sem volt olyan egyszerű dolgok az ajándékok beszerzésével kapcsolatban, mint most az internet népének, akik gyakorlatilag néhány kattintással a fotelből ülve beszerezhetik a legextrémebb ajándékokat is. A 70-es, 80-as években még nagy utánajárás kellett a legegyszerűbb ajándékok felkutatásához, beszerzéséhez is. Boltról, boltba jártak a körúton, nem lehetett mindent beszerezni egy helyen, mindig lutri volt, hogy melyik üzletben vajon mi lesz.

hirdetes

Retro karácsony: a Skálacoop és a Szövetkezeti áruházak karácsonyi reklámplakátjához készült felvétel.A kép forrása: Fortepan / Tóth József Füles

A banán és a narancs igazi kincs volt

Éppen az előbb pucoltam meg néhány mandarint, és reggelire is banánt ettem, a boltok polcain ezek szinte már alapkellékek, még a legkisebb közértben is vannak, a kicsit nagyobb helyeken pedig olyan egzotikus gyümölcsök is beszerezhetőek, amiknek még csak leírni sem tudom a nevét. Mangó, kókusz, papaya, sárkánygyümölcs… minden van, amit csak el lehet képzelni. Nem volt ez így régen azonban, a banán, és a narancs akkora kincs volt, hogy örülni lehetett, ha a karácsonyi asztalra jutott. És milyen jó száj ízzel ettük meg ilyenkor azt a néhány gerezd narancsot…

hirdetes

Lapozz még, mert nagyon érdekes retro karácsonyi dolgokat mutatunk!

Forrás: Fotó: Fortepan / Erky-Nagy Tibor

hirdetes

Ha tetszett ez a cikk, oszd meg ismerőseiddel, kattints ide:

MEGOSZTÁS MEGOSZTÁS MEGOSZTÁS

Ezek is érdekelhetnek

hirdetes
További cikkek ebben a témában

Szótár

Dagály fürdő

Dagály fürdő: Dagály Termálfürdő, Strandfürdő és Uszoda, röviden Dagály fürdőt... Tovább

Õrvidék magyarsága

Õrvidék magyarsága: Őrvidék magyarsága Ausztria legkeletibb és egyben legújabb... Tovább

Tovább a lexikonra
Alkotás Érdekességek Magyar történelem Magyarország Magyarság Programajánló Retró Szórakozás Történelem