6 mesebeli hely a Mátrában, ami ősszel a legszebb

TK, ZH

KÖVESS MINKET

FACEBOOKON

A Mátrában számos mesebeli hellyel találkozhatunk, ahova az év minden szakaszában érdemes ellátogatni – mégis, a színes erdő látványa, az ebben a környezetben való sétálás, kirándulás, túrázás még varázslatosabbá teszi az itt töltött időt. Alábbi cikkünkben olyan helyeket mutatunk – a teljesség igénye nélkül -, melyeket mindenképpen látogass meg ősszel!

A hegyvidéki turistacélpontok közül a Mátra is hatalmas népszerűségnek örvend – és ez egyáltalán nem véletlen, hiszen szuper látnivalói mellett magas hegycsúcsai a túrázni vágyóknak is rejtegetnek kihívásokat. Az ország legmagasabb pontjára érve pedig az elénk táruló panorámához nem találhatunk hasonlót. Amennyiben pedig nem szeretnél rögtön a legnagyobb kihívás elé állni, érdemes a kisebb falukba ellátogatni… Lássuk, merre indulj el ősszel!


A túrázáson kívül rengeteg lehetőséget kínál a Mátra, hiszen kisebb látványos falvak, várak és kilátók is várják a kíváncsiskodókat, melyek az ősz megérkeztével talán még szebb arcukat mutatják meg az oda látogatóknak.


Piszkés-tető


A Piszkés tető páratlan panorámát kínál, arról nem is beszélve, hogy a maga 944 méteres magasságával az ország legmagasabban fekvő obszervatóriumának ad helyet. Elsősorban erről is vált híressé – amennyiben viszont nem csak kirándulnánk, hanem az épületbe is ellátogatnánk, akkor tudnunk kell, hogy minimum tíz fős csoportokkal a nappali órákban ezt is megtehetjük.

hirdetes


Galya-tető


Galya-tető 964 méter magas, a turisták előszeretettel látogatják a nemrég felújított kilátóját, ahol, amennyiben szeretnénk, előzetes foglalással akár szállásra is van lehetőségünk.

#https://www.instagram.com/p/CKfyIthBTY-/#

#https://www.instagram.com/p/CkH65TGIEDx/#

#https://www.instagram.com/p/Cxw0dULoCqW/#


Sirok


Sirok a Mátra keleti oldalában fekszik, a falu fölé magasodva láthatjuk a Várhegyen – 300 méteres – található impozáns várat. A várhoz egy kialakított út is vezet, de a falu szélén található kisebb kempingből akár egy negyedóra alatt is feljuthatunk a várba, persze ebben az esetben az erdőn keresztül, már kissé meredekebb útvonalon.

hirdetes

Cikkünk még nem ért véget – amennyiben érdekel a többi meseszép hely is, lapozz!
 

hirdetes

Ha tetszett ez a cikk, oszd meg ismerőseiddel, kattints ide:

Ezek is érdekelhetnek

hirdetes
További cikkek ebben a témában
Érdekességek Kirándulás Szórakozás Utazás

Szótár

Tokaj-hegyaljai történelmi borvidék

Tokaj-hegyaljai történelmi borvidék a Zempléni-hegységben. Természeti és Kulturális... Tovább

Szemlő-hegyi-barlang

Szemlő-hegyi-barlang: A Szépvölgy és a Rózsadomb alatt rejtőző nagy fővárosi... Tovább

Tovább a lexikonra