Mindenki Senna akar lenni

Pi

KÖVESS MINKET

ISTAGRAMMON

Ami a mai kor Forma-1-et és sportot szerető fiataljai számára Lewis Hamilton, a 2000-es években a legendás Michael Schumacher volt, az volt, azt jelentette a 80-as évek és a 90-es évek elején élőknek Ayrton Senna.

Mondani szokás a kivételes tehetségekre, hogy 100 évente ha egy születik belőlük. A fent említett 3 úriember között nehéz lenne párhuzamot vonni és talán lehetetlen is, azonban ez a cikk nem is ezért íródott. Egy olyan legenda méltatása következik, aki a mai modern F1 alapjait tette le, aki viszonyítási pont lehet minden sportoló számára. Élete és pályafutása lenyűgöző volt, halála világrengető. Ő volt Ayrton Senna.

Ayrton Senna da Silva háromszor nyerte meg a Formula–1-es világbajnokságot a McLaren csapat színeiben 1988-ban, 1990-ben és 1991-ben.

Senna, mint szinte minden fiatal versenyzőpalánta gokarttal kezdte versenyzői pályafutását. 1984-ben a Toleman csapattal debütált a Formula–1-ben, de 1985-ben a Lotus csapathoz szerződött, ahol három év alatt mindösszesen hat futamgyőzelmet szerzett.

hirdetes
1988-ban a korszak egyik legjobb versenyzőjének, Alain Prostnak lett a csapattársa a McLarennél, ami egy addig nem látott rivalizálást indított el az F1-ben.
Senna 1988-ban egy máig legendás küzdelem árán megnyerte a világbajnokságot, amely eredményt 1990-ben és 1991-ben sikerült megismételnie. A következő években is volt esélye a végső győzelemre, azonban 1993-ban a második helyen végzett Prost mögött. A kettejük kapcsolata ekkora már elmérgesedett, azonban talán elmondható, hogy közvetlenül Prost visszavonulása előtt már nem volt meg a kettejük közti utálat.

hirdetes

Ha tetszett ez a cikk, oszd meg ismerőseiddel, kattints ide:

Ezek is érdekelhetnek

hirdetes
További cikkek ebben a témában
Retró

Szótár

A forint pénzrendszer

A forint pénzrendszer: 1946. július 19-én a Magyar Köztársaság Kormánya a 9000/1946 ME. Sz.... Tovább

1998-as választások

Ahogyan az 1994-es választások az 1990-ben számszerűen alig jelentős baloldali erők számára... Tovább

Tovább a lexikonra