hirdetes

Most pénteken kezdődik a karácsonyi forgatag Budapesten is!

ZH

Évek óta szerepel a budapesti adventi vásár Európa legszebb karácsonyi vásárjainak listáján, november 18.-ától pedig idén is hangolódhatunk az ünnepekre a fővárosban! A tradicionális hazai értékeket képviselő Vörösmarty Classic Xmas szilveszterig lesz látogatható!

vörösmarty adventi vásár

Pénteken kezdődik a karácsonyi vásár a Vörösmarty téren

Most pénteken, november 18-án nyit a Vörösmarty Classic Xmas névre keresztelt tradicionális hazai értékeket képviselő gasztronómiai és kézműves adventi vásár a Vörösmarty téren. A magyar főváros adventi vásárát már több éve az egyik legszebb európai karácsonyi vásárának tekintik, amely az idei évben mind minőségében, mind látványában teljesen megújul, és a klasszikus karácsonyi díszítési kultúrát idézi majd. Az egyedi kézműves vásár mellett számos ünnepi hangulat fokozó programon vehetünk részt, valamint megkóstolhatjuk az elmaradhatatlan vásári kedvenceinket a gasztro pultoknál. Az ünnepi forgatag középpontjában szokásosan a hatalmas karácsonyfa helyezkedik majd el, de idén sokkal több figyelmet fordítanak a Harisnyaház karácsonyi díszítésére, amelynek látványa abszolút a legfigyelemreméltóbb lesz az idén. A dekorációs téren maradva meg kell említeni a Vörösmarty-szobrot is, amely egy újszerű takarást kap majd, így betakarva is láthatóvá teszi költőnk emlékművét. 

hirdetes

Kisvasúttal készülnek az idei Vörösmarty adventi vásárra

A 2022-es adventi vásár programjai között egyértelműen a legizgalmasabb az ingyenes kisvasút lesz, amely egyben a gyerekek kedvence is lesz.

Idén megújul az adventi vásár a Vörösmarty téren

A Vörösmarty Classic Xmas megújult arculatához a gasztronómiapontok és a kézműves-faházak is hozzátartoznak és új külsőt kapnak, de továbbra is a hagyományos magyar karácsonyi ételekről, italokról és karácsonyi hagyományokról és portékákról szól majd.

A kézművesházban lehetőségünk van részt venni mindennap más és más kézművesfortélyt bemutató foglalkozáson, de a tipikusan magyar kézműves tárgyi kultúra darabjait bemutató kiállítók sem hiányoznak majd.

hirdetes

Vörösmarty adventi vásár nyitvatartása

Az adventi vásár a Vörösmarty téren november 18-tól december 28-ig tart majd, hétköznaponként és vasárnap 11 óra és 21 óra között, pénteken és szombaton pedig 11 óra és 22 óra között vehetünk rész a karácsonyi forgatagban.

Karácsony napjain egyedi nyitvatartással készülnek:

2022. december 24.: 10.00–14.00 óra
2022. december 25.: 12.00–18.00 óra
2022. december 26.: 12.00–18.00 óra
Szilveszter (2022. december 31.) - Vendéglátás: 11:00 – hajnali 05:00 óra
 

hirdetes

Ha tetszett ez a cikk, oszd meg ismerőseiddel, kattints ide:

MEGOSZTÁS MEGOSZTÁS MEGOSZTÁS

Ezek is érdekelhetnek

hirdetes

Szótár

Budapesti Fűvészkert

Budapesti Fűvészkert: A budapesti Füvészkert Magyarország első botanikus kertje, mely... Tovább

Nagy Vásárcsarnok

Nagy Vásárcsarnok: Európa legszebb vásárcsarnoka, a 9. kerület egyik legszebb és... Tovább

Tovább a lexikonra
Belföld