hirdetes

5 budapesti szobor, amit neked is látnod kell!

Rékka

Volt már szó budapesti terekről, sétányokról, szenteljünk hát most egy cikket a fővárosban található csodálatos szobroknak is! Bár Budapest bővelkedik a mindenféle-fajta szobrokban, ebben a cikkben most kiemelünk közülük ötöt, amit feltétlenül meg kell nézned neked is!

5 budapesti szobor, amit neked is látnod kell!

Kiskirálylány szobor


Bár egyedül üldögél a korlátnak támaszkodva a Duna-korzón, még sem magányos soha – a Kiskirálylánynak mindig van társasága, ha más nem, hát a vele fényképeszkedő turisták tömegei. Marton László Munkácsy- és Kossuth-díjas szobrászművész 1972-ben készítette el a szobrot, melyet királylány jelmezben gyakran játszó lánya ihletett. A szobor mára Budapest egyik szimbólumává vált, a mai helyére pedig 1990-ben kerül, igaz, az eredeti szobornál valamivel nagyobb méretben.

Nagy Imre szobor


Nagy Imre kétségtelenül hazánk egyik legnagyobb alakja volt, emlékére állít tisztelet 1996. június 6-a óta a Vértanúk terén Varga Tamás róla készült szobra. A bronzszobor, mely a tekintetével a Parlamentet fürkésző egykori miniszterelnököt ábrázolja teljes életnagyságban, egy íves hídon áll. A szobor megítélése kissé vitatott, mivel Nagy Imre testalkata némileg tömzsibb volt, mint ahogy a művész ábrázolta – ugyanakkor tettei nagyságának fényében szerintem megengedhetjük, hogy az utókor ilyen alkattal őrizhesse meg.

hirdetes

Columbo szobor

Természetesen ballonkabátot visel, a fejét vakarja, és valószínűleg "csak még egy kérdésen" gondolkodik a kutyájával ábrázolt Columbo a Falk Miksa utca végén. Nem véletlenül került ide ez a szobor: bár nincs rá egyértelmű bizonyíték, hogy a híres nyomozót alakító színész, Peter Falk valóban rokona volt-e Falk Miksának, sokan úgy vélik, a színész valóban leszármazottja lehetett. Columbo mellett természetesen ott láthatjuk hű kutyáját is, akinek a modellezéséhez külön modellt kellett keresnie a művésznek, Fekete Gézának. A szobor 2014 óta képezi részét a városnak.

Kutyás lány szobor 

hirdetes

A Vigadó téren található Raffay Dávid 2007-ben készített szoborkompozíciója, egy életnagyságú bronzalkotás, melyen egy lámpaoszlop talapzatán, utcai öltözékben ülő lány próbálja elkérni a kutyus által birtokolt labdát egy kis további játékhoz, bár az nem igazán akar megválni az említett labdától. Érdekesség, hogy az ihletet egy, a korzón sétáló néni adta. A Kiskirálylányhoz hasonlóan ez a szoborlány is kedvelt hely a fotózkodáshoz.

Radnóti Miklós szobor

A Nagymező utcai Radnóti színház elé már régóta terveztek egy szobrot a névadóról, melyet végül a színház kezdeményezésére állították fel 2009-ben, a költő születésének 100. évfordulóján. A kerítésnek zsebredugott kézzel támaszkodó, egészalakos mű Varga Imre alkotása, aki már több szobrot is készített a költőről, melyek országszerte, sőt, határon túl is több helyen megtalálhatóak. A hosszú kabátos költő is vonzza a szelfizni vágyókat, turisták csoportjai csatlakoznak tragikus sorsú költőhöz egy kis ácsorgásra a színház bejárata előtt.

Alábbi galériánkban minden szoborról találsz fotót, bár egyik sem olyan lenyűgöző, mint az alkotások élőben!

Te láttad már ezeket a szobrokat élőben?

hirdetes

Ha tetszett ez a cikk, oszd meg ismerőseiddel, kattints ide:

MEGOSZTÁS MEGOSZTÁS MEGOSZTÁS

Ezek is érdekelhetnek

hirdetes
További cikkek ebben a témában

Szótár

Grassalkovich kastély

Grassalkovich kastély: Magyarország egyik, ha nem a legjobb állapotban lévő kastélyáról van... Tovább

Bokod

Bokod: Bokod egy kisebb község Fejér megyében, azonban nem erről híres a település. Hanem a... Tovább

Tovább a lexikonra
Belföld Érdekességek Kirándulás Magyar Magyarország Programajánló Utazás