hirdetes

5 sajátos hangulatú budapesti mozi, amit imádni fogsz!

Rékka

Bár az utóbbi években a multik itt is átvették az uralmat, és a mozik átkerültek a plázákba, azért szerencsére akadnak még olyan, eldugottabb, klasszikus, vagy épp, varázslatos filmszínházak, ahova már csak a hely szelleme miatt is megéri beülni egy filmre. A következőkben mutatok 5 budapesti mozit, aminek semmihez sem fogható hangulata van!

Különleges moziélményt nyújtó filmszínházak

Toldi mozi

A Bajcsy Zsilinszky úton található a Toldi mozi, a főváros egyik legeklektikusabb kulturális és zenei találkozóhelye. Előtere napközben hangulatos kávézó, este azonban, miután az utolsó vetítések is lementek, a hely átváltozik egy vibráló élőzenei és elektronikus klubbá. Ezeken az eseményeken keleti hangzású techno buliktól kezdve a különböző filmzene-interpretációkig mindenbe belefuthatunk. Zajlanak itt amatőr vizsgafilm-vetítések, de nemzetközi filmfesztiválokat is gyakran szerveznek, még inkább erősítve a hely multikulturális jellegét. A Toldi mozi Budapest egyik kultikus pontja, művészet kedvelő közönsége már nyolcvan éve látogatja.

Uránia Nemzeti Filmszínház

A Rákóczi úton, a Blaha és az Astoria között található az Uránia Nemzeti Filmszínház, a főváros egyik legbájosabb mozihelyszíne, ahol kétségtelenül megcsap a régi idők hangulatának a szele. 1894-es építésénél ügyesen kevertek bele egy kis gótikát, reneszánszot és arab stílust is, amikből talán az utóbbi a leghangsúlyosabb. Emiatt aztán mondhatjuk, hogy a város legszebb mór emléke, melyet Alhambrának is neveztek. Eredetileg mulató volt, majd tudománynépszerűsítő előadások színhelye, mielőtt a fordulatos sorsú mozivá vált volna. Hatalmas, patinás nézőtere tényleg különleges körítést biztosít a filmekhez, kifejezetten jó választás a hollywoodi kasszasikerek premierjére vagy éppen egy filmfesztivál végigkísérésére. Nem meglepő hát, hogy gyakran tartanak is ilyen eseményeket, tematikus filmheteket.

hirdetes

Puskin mozi

Budapesten, az ötödik kerületi Kossuth Lajos utcában található a Puskin Mozi, egykori Fórum mozi, mely 1926-os nyitásakor a város legelegánsabb filmszínházának számított. Egy terme volt, ahol három éven keresztül játszottak némafilmeket, aztán jöttek az új igények, vele együtt az új bérlő, majd a hangosfilmek - Magyarországon elsőként. 1988-ban a mozit átalakították: az eredeti homlokzatot és az előcsarnokot megtartották, de a nagy vetítőtermet 3 kisebbre osztották – Metropolis, Amarcord, Körhinta –, ezek 2013-ban plusz 2 teremmel – Annie Hall, Mephisto – bővültek, így ma már 5 helyiség áll a mozizni vágyók rendelkezésére. A műsorban van néhány populáris, vagy kasszasiker, hétvégén pedig gyerekműsorok is, alapvetően a művész filmek otthona, gyakran filmfesztiválokat is tartanak itt.

Corvin Mozi

hirdetes

A Corvin-negyedben, a Corvin sétány vége és a metrólejáró között, a Corvin köz 1. szám alatt található a Corvin mozi élénsárga épülete. 1922-ben nyitott, 1957-ben szélesvásznúvá, 1996-ban pedig többtermes multiplex mozivá alakult. Ennek ellenére őrzi a klasszikus filmszínházi hangulatot, impozáns szecessziós – bauhaus stílusú nagytermét pedig Budapest egyik legszebb dísztermének mondják, ahova akár ötszáz fő is befér. A nézőtér megőrizte a színházterem hangulatot, de kapott mellé korszerű vetítési- és hangtechnikát. 2018 nyarán az egykori Corvin Mozi Bar helyén megnyílt az Uptown Budapest, egy világos, letisztult reggeliző hely, ahová akár az esti vetítés előtt is beugorhatsz egy újhullámos kávéra, vagy egy pohárka kisüzemi sörre.

Művész mozi

A Teréz körúton, az Oktogonnál találhatod meg a Művész mozit, ahova akkor is érdemes betérni, ha nem nézel meg semmilyen filmet. Már csak az előcsarnok dekorációja miatt érdemes kicsit körbenézni – úgy fogod magadat érezni, mint Alice, miután beesett a nyúlüregbe. Ez a hely a budapesti artmozik romkocsmája, eklektikus, művészi dizájnnal és kulturális találkozóhely szereppel. Emellett egy igazi vén róka: 1910 óta pörögnek itt a filmkockák, bár akkor még Mozgókép Otthon, a Művész nevet 1989 óta tudhatja magáénak. Ez számít Budapesten a legnagyobb kínálatú művészfilmeket vetítő mozinak, de nem ritkák a populárisabb darabok sem, feltéve, hogy megütik a kellő színvonalat. A legtöbb filmet eredeti nyelven, magyar felirattal vetítik le, és természetesen tematikus filmhetek és filmfesztiválok is rendszeresen vannak itt.

Az alábbi galériába meg is nézheted ezeket a mozikat, hogy tudd, mit is kell keresned, ha igazán különleges filmszínházi élményre vágysz!

Te szereted az ilyen hangulatú mozikat?

hirdetes

Ha tetszett ez a cikk, oszd meg ismerőseiddel, kattints ide:

MEGOSZTÁS MEGOSZTÁS MEGOSZTÁS

Ezek is érdekelhetnek

hirdetes
További cikkek ebben a témában

Szótár

Főzés

Hiába, egy jó és tapasztalt háziasszonynak sem jut mindig eszébe, hogy mit főzzön vagy... Tovább

Gyimesek

Gyimesek: A Gyimesek Erdély és Moldva határán fekszik. A három településből álló térség... Tovább

Tovább a lexikonra
Érdekességek Magyar Magyarország Szórakozás