hirdetes

5 legendás asszony a magyar történelemből

CZs

Magyarország történelme nem szűkölködik a legendás asszonyok és nők tetteiben. Olyan úttörőkről és hősnőkről van szó, akiknek bátorsága ma is tiszteletre méltó, akik tetteikkel és munkásságukkal hozzájárultak a kultúra fejlesztéséhez, a nők egyenjogúságához, és gyermekeink megfelelő neveléséhez is.

Magyar nők a történelemben

Zrínyi Ilona

Zrínyi Ilona történelmünk egyik hősnője. Ozaljvárban született 1643-ban, 1666-ban ment feleségül I. Rákóczi Ferenchez, akivel 3 gyermekük született. Első fiuk György, csecsemőkorában meghalt, majd megszületett Julianna nevű lányuk. A későbbi II. Rákóczi Ferencnek 1676-ban adott életet Zrínyi Ilona. Férje bebörtönzése majd halála után Zrínyi Ilonának sikerült elérnie, hogy gyermekei gyámja maradhasson, szemben I. Rákóczi Ferenc akaratával, aki I. Lipót császárra bízta volna gyermekei felügyeletét.

Később Zrínyi Ilona az óriási Rákóczi-birtok úrnőjévé vált, kezébe került a vagyona és a várak parancsnoksága is. Levelezni kezdett Thököly Imrével, szerelmük a bécsi udvar engedélye után házasságkötéssel pecsételődött meg. Támogatta férjét a Habsburgok elleni kuruc felkelésben, azonban Thököly kénytelen volt feladni a Rákócziak várait a bécsi 1683-as sikertelen ostrom után. 1685-ben fogták el és vitték Nándorfehérvárra Thököly Imrét.

hirdetes

Nehéz idők következtek, hiszen 1685-ben a császári csapatok körülvették Munkács várát, ahol Ilona gyermekeivel lakott. Az asszony három teljes éven át minden erejével védte a várat, egészen Buda visszafoglalása utáni időkig. 1688. január 17-én kénytelen volt feladni a várat, majd Bécsbe menni gyermekeivel együtt. Bár született megállapodás arról, hogy az asszonyt nem szakítják el gyermekeitől, ez mégis megtörtént. Csupán lányával maradhatott együtt az Orsolyaszűzek zárdájában. Fia Neuhausba, jezsuita iskolába került, így vele nem találkozott többé. Férjével azonban újra együtt lehetett, miután Thököly fogságába került Heisler generálist kicserélték az asszonnyal, 1699-ben pedig együtt mentek török száműzetésbe. Zrínyi Ilona 1703-ban halt meg. Hamvait és fiai hamvait a kassai Szent Erzsébet-székesegyházba helyezték.

hirdetes

 

hirdetes

Ha tetszett ez a cikk, oszd meg ismerőseiddel, kattints ide:

MEGOSZTÁS MEGOSZTÁS MEGOSZTÁS

Ezek is érdekelhetnek

hirdetes
További cikkek ebben a témában

Szótár

Közúti Rendelkezések Egységes Szabályozása

KRESZ: A KRESZ mozaikszó a Közúti Rendelkezések Egységes Szabályozása rövidítése.... Tovább

Keszthely

Keszthely: a Balaton fővárosa. A tó nyugati csücskében található. Élénk turizmussal, fontos... Tovább

Tovább a lexikonra
Érdekességek Magyar történelem Magyarország Történelem