hirdetes

6 egyszerű ötlet a még finomabb pirítósért – recepttel

TK, ZH
Pirítós krém receptek

Padlizsánkrém


Hozzávalók (4 adag)


-    2 db padlizsán
-    2 gerezd fokhagyma
-    0,5 fej lilahagyma
-    3 evőkanál majonéz
-    só, bors ízlés szerint


Süssük meg a padlizsánokat egészben, nagyjából 170°C-on. Amennyiben még különlegesebben finom krémet szeretnénk, szurkáljuk meg őket, s így tegyük őket a sütőbe. Nagyjából egy óra elteltével, ahogy elkészültek, várjuk meg még kihűlnek, majd kaparjuk ki a közepüket, s tegyünk a húsukat turmixgépbe. Zúzzuk össze a fokhagymát, vágjuk fel apró darabokra a lilahagymát, majd adjuk hozzá a padlizsánhoz. Turmixoljuk krémesre. Ízlés szerint sózzuk, borsozzuk. Amint egészen kihűlt, adjuk hozzá a majonézt is. 


Avokádókrém


Hozzávalók (4 adag):


-    1 db érett avokádó

hirdetes
-    1 db citrom
-    1 evőkanál tejföl
-    2 evőkanál vaj
-    só, bors, oregánó, kakukkfű ízlés szerint
-    1 gerezd fokhagyma


Vájjuk ki az avokádó belsejét, majd törjük össze villával. Adjuk hozzá a vajat és a tejfölt. Ízlés szerint ízesítsük a fűszerekkel – sóval, borssal, kakukkfűvel, oregánóval. Végül keverjük hozzá az egy darab citromunk kifacsart levét, és a zúzott fokhagymát. Amint krémesre kevertük, rögtön fogyasztható, viszont amennyiben szeretnénk, hogy jobban összeérjenek az ízek, érdemes néhány órára hűtőbe tenni.

Gombakrém


Hozzávalók (4 adag):


-    25 dkg csiperkegomba

hirdetes
-    15 dkg margarin
-    1 kis fej vöröshagyma
-    2 evőkanál liszt
-    1,5 dl tej
-    só, bors (fekete vagy fehér), kakukkfű ízlés szerint


Először mossuk meg jól a gombát, majd aprítsuk őket apróra, a hagymával együtt. Olvasszunk fel nagyjából 5 dkg vajat, majd pirítsuk rajta üvegesre a már felvágott hagymát. Adjuk hozzá a gombát, majd folyamatos kevergetés mellett főzzük őket meg. Ezután hintsük rá a lisztet, majd engedjük fel a tejjel. Állandó kevergetés mellett várjuk meg még felfő, kicsit besűrűsödik, közben adjuk hozzá a fűszereket. Ezután vegyük le a tűzről, majd adjuk hozzá még melegen a maradék margarint. Keverjük össze, s miután kihűlt, fogyaszthatjuk. Hűtőnkben napokig eláll.
 


 

hirdetes

Ha tetszett ez a cikk, oszd meg ismerőseiddel, kattints ide:

MEGOSZTÁS MEGOSZTÁS MEGOSZTÁS

Ezek is érdekelhetnek

hirdetes
További cikkek ebben a témában

Szótár

A nagy tiszai ciánmérgezés

A nagy tiszai ciánmérgezés: Óriási tragédia ez az újkori magyar történelemben. A tiszai... Tovább

Márton nap

Márton nap: Egy népszokás, mely nem egyházi kialakulású. Anno Márton napja határnapként... Tovább

Tovább a lexikonra
Érdekességek Ételek Gasztronómia
X
Kövess minket facebookon!