hirdetes

10 magyar sláger, ami az egész 90-es éveket meghatározta

VN

Modern zene és modern technikák ide vagy oda, a 90-es évek slágerei még a mai napig töretlenül népszerűek. Most a koronavírus miatt nem, de egyébként rengeteg bulit, mulatságot rendeznek a 90-es évek zenéire alapozva, nagyon úgy tűnik, hogy nem tudjuk megunni őket, de hát nem is kell! Inkább hallgassunk meg 10 olyan slágert, amik meghatározták a 90-es évek zenei életét. Ez egy szubjektív lista, bár természetesen figyelembe vettük a kattintás számokat is, reméljük nektek is nosztalgikus élmény lesz hallgatni ezeket!

90-es évek legnagyobb magyar slágerei

Soho Party - Gyere, táncolj!

Rögtön azért ezzel a slágerrel indítjuk a sort, mert enélkül egyetlen 90-es évek slágerei party sem múlhat el. Micsoda hangulat, micsoda régi szép idők! Az együttes 1989-ben alakult, Budapesten. Az eredeti felállásban hárman voltak: Náksi Attila, Dömötör Sándor és Artin. A Soho Party többi slágerei, amik nagy sikert arattak: a Kéz a kézben, Dilis a lány, a Szállj!, Az éjjel soha nem érhet véget és a KFT-feldolgozás, a Balatoni nyár.

Hip Hop Boyz – Megbántottak

Persze a Hip Hop Boyz sem maradhat le egyetlen retro 90-es évek slágerei listájáról sem, valósággal csúcsra járatta a fiúbandaságot Magyarországon. Együtt mozgás, fülbemászó dallamak, mi kell még? Legismertebb slágereik az Ott várok rád, a Ragadom-dagadom, a Megbántottak vagy A hegyekbe fönn. Hallgassuk meg most az én kedvencemet!

Hevesi Tamás - Ezt egy életen át kell játszani

Hevesi Tamás magyar énekes, labdarúgóedző, de talán senkinek sem kell bemutatni, mert „ez egy életen át kell játszani és még azon is túl!”

Happy Gang - Fiatal szerelem

Hát melyik igazi 90’ buliból hiányozhat ez? Remélem ti is együtt éneklitek a zenével, ah megnézitek ezt a videót! Végtelenül egyszerű ritmusok, dallamok, és szöveg, de talán ezért szeretjük ezt a zenét is annyira, mert ugye ki nem szereti?

hirdetes

TNT - Titkos üzenet

Retro partykból a TNT sem maradhat, sok közkedvelt számuk van, de talán a  Titkos üzenet a legnépszerűbb mind közül.  A TNT magyar popegyüttes. Tagjai a győri Dobrády Ákos és Zuber Krisztián (Inti), akik már gyerekkoruk óta ismerték egymást, ez a harmónia pedig nagy sikereket hozott nekik. Titkos üzenet c. dal az 1997-es év legnagyobb slágere lett. A Silver Voice szakmai gáláján és az Ifjúsági Magazin közönség szavazásán az év felfedezettjei voltak. 1997 decemberében átvehették az első albumért járó aranylemezt, 25 000 db után, aminek a példányszáma később 40 000 fölé emelkedett. Kár ragozni, gondolom mindenki ismerte, és szerette őket.

Ámokfutók - Szomorú szamuráj

hirdetes

Kozsót sem hagyhatjuk ki! Az Ámokfutók egy magyar könnyűzenei együttes. Egyik legismertebb daluk a Szomorú szamuráj. Ezt több tucat siker követte, mint például Robinson, Hold dala, Meghalok 1 csókodért, Bújj mellém, Csak a csillagok, Ne sírj, Neked adom, Érted fáj, Szerelem hajnalán, Maradj velem és még sorolhatnánk egészen a Nem számít slágerig. A szöveg igazi klasszikus, elég, ha annyit mondok: Ihn nikho! Mahna nikho mha nahna e rei!

Carpe Diem – Álomhajó

Erős Attila és Funnah Fanny duója hozta életre ezt a slágert, de nagyjából az egész ország tudja, hogy Fanny helyett egy Stefanidu Janula nevű énekesnő énekelt, és ő csak jól nézett ki a klipekben, meg a színpadon. De ez semmit sem ront az élményen, amit a zene meghallgatása ad. 

Rapülők - Áj Láv Jú

„A Rapülők megpróbált valami vicces hiphop szerű témát behozni Magyarországra, ami azonban az előbbihez egyáltalán nem hasonlított, viszont tagadhatatlanul egyedi magyar termék lett.” Ti szerettétek Gesztesiéket? 

Baby Sisters - Szeresd a testem

Erre a számra ugye mindenki emlékszik? Hertelendi Klári, Bognár Évi és Szklenár Gabi triója annak idején elég népszerű volt, jó dalokat adtak elő, jól énekeltek és még jól is néztek ki. 

4F Club - Balatoni láz

Na ki az, aki csak egy szál bikinit hozott el az útra? Mai napig ezeket a dallamokat énekeljük, ha a magyar tenger felé vesszük az irányt!


 

hirdetes

Ha tetszett ez a cikk, oszd meg ismerőseiddel, kattints ide:

MEGOSZTÁS MEGOSZTÁS MEGOSZTÁS

Ezek is érdekelhetnek

hirdetes
További cikkek ebben a témában

Szótár

Balatoni konferenciahotel

Ha egy tökéletes konferenciahelyszín keresünk, egy balatoni konferenciahotel mindig jó... Tovább

Aggteleki Nemzeti Park

Aggteleki Nemzeti Park Az Aggteleki Nemzeti Park Magyarország negyedikként alapított nemzeti... Tovább

Tovább a lexikonra
Alkotás Érdekességek Magyar Magyar történelem Magyarország Programajánló Retró Szórakozás
X
Kövess minket facebookon!