hirdetes

A legfrissebb sporthírek - Összefoglaló

Oláh Tamás
Sporthírek

A 33 éves, négyszeres világbajnok Vettel hat teljes szezon után otthagyta a Ferrarit, ahová rendkívüli sikerekkel érkezett, az istállónak azonban nem sikerült felvennie a tempót a Mercedesszel; a németek Lewis Hamilton, illetve egyetlen alkalommal Nico Rosberg révén a Forma–1 2014 óta tartó hibridmotoros érájában az összes bajnoki címet magukénak tudhatják.

Vettel május óta szeretett volna átigazolni, miután a Ferrari a jelenleg mclarenes spanyol Carlos Sainznak engedte át a monacói Charles Leclerc melletti pozíciót.

Alig 12 órával a bejelentést megelőzően üresedett meg a Racing Point egyik ülése 2021-re: a csapatot 2014 óta segítő mexikói Sergio Perez szerdán jelentette be, hogy a szezon végével búcsúzik. A jövő évben Aston Martin márkanév alatt átformálódó csapat másik pilótája rendívül sokat kritizált, de idén kiemelkedően jól szuperáló kanadai Lance Stroll megmarad a csapatban. Strollnak ez a negyedik szezonja a Forma–1-ben: a fiatal kanadai versenyző folyamatos médianyomásnak van kitéve, mivel eddigi összes csapatának – beleértve a Racing Pointot és a jövőre alakuló Aston Martint is – édesapja, a dollármilliárdos Lawrence Stroll volt a tulajdonosa.

hirdetes

Az idei szezon szerint úgy néz ki előrelépés lehet Vettel karrierjében az átigazolás: nyolc futam után a Racing Point negyedik a konstruktőrök versenyében, míg a fennállása óta eddigi legpocsékabb szezonját futó Ferrari csupán a hatodik. A német pilóta 13. helyen áll az egyéni rangsorban, ami 2008-as induló első szezonja óta a legrosszabb eredménye. Vettel 2010 és 2013 között négy bajnoki címet zsebelt be a Red Bull Racing istállójában, de azóta nem tudott a csúcsra törni.

hirdetes

Karanténban a szegedi kézilabda csapat

Pozitív koronavírustesztje lett a Mol-Pick Szeged férfi kézilabdacsapat szűkebb társaságába tartozó egyik személynek hétfőn, emiatt az egész csapatot és a stábot, aki a klubnál kapcsolatba került vele, elkülönítettek.

Ebbe a körbe tartozik a felnőttcsapat teljes kerete, stábtagok, valamint a velük érintkezésben lévő őket segítő dolgozók, akik a tesztelése már folyamatban van. Mindannyian hatósági karanténban várják az eredményt.

hirdetes

Ha tetszett ez a cikk, oszd meg ismerőseiddel, kattints ide:

MEGOSZTÁS MEGOSZTÁS MEGOSZTÁS

Ezek is érdekelhetnek

hirdetes
További cikkek ebben a témában

Szótár

Kodály-módszer

Kodály-módszer: A Kodály-módszer egy zenepedagógiai koncepció, ami Kodály Zoltán... Tovább

Nyugati Pályaudvar

Nyugati Pályaudvar: Fővárosunk egyik fejpályaudvara, melyet még az 1800-as évek végén... Tovább

Tovább a lexikonra
Érdekességek Európa Hírek Magyarország Sport