hirdetes

A Mohácsi csata, nemzeti nagylétünk nagy temetője

A Mohácsi csata, nemzeti nagylétünk nagy temetője

Az oszmán terjeszkedés

A 16. század eleje az Oszmán Birodalom példátlan terjeszkedésének korszaka. 1514-ben a törökök győzelmet arattak a Perzsiát uraló Szafavidák felett. A vesztes perzsák az Egyiptomot birtokló mamelukokban találtak szövetségesre, így a harcok ide is átterjedtek, de 1517-ben a törökök legyőzték az egyiptomiakat is.

Az 1520-ban trónra kerülő I. Szulejmán szultán először a birodalom belső helyzetét szilárdította meg, leverte a damaszkuszi pasa lázadását, majd – apja politikájával ellentétben – nyugatra fordította figyelmét I. Ferenc francia királlyal szövetségben a Habsburg-ház nagy hatalmának megtörését tűzte ki politikájának fő céljául. Ezért fordult már 1521-ben a Habsburg-házzal szövetségben álló Magyarország ellen az 1520-as évek végétől. 1521-ben ugyan még követeket küldött a magyar királyi udvarba, hogy a béke meghosszabbításáról tárgyaljanak, de a király úgy döntött, háborút kezdeményez a török ellen, és fogságba vetette a követeket. A háborút végül nem II. Lajos hanem Szulejmán indította meg ennek okán: Szabács, Nándorfehérvár és Zimony elfoglalásával utat nyitott a török fegyvereknek és a török befolyásnak nyugat felé. 1522-ben kiragadta Rodosz szigetét a Máltai lovagrend kezéből és miután 1525 a paviai csata V. Károly német-római császárt Nyugat- és Közép-Európa urává tette, a szultán ismét Magyarország ellen fordult.

A mohácsi vészt megelőző török benyomulások ellen Magyarország nem tett, s nem is tehetett semmit. Az országot annyira kifárasztották a sok éve tartó belviszályok, hogy a belső területeket sem tudta védelmezni.

Magyarország állapota a Jagelló–korbanI. Mátyás 1490-ben bekövetkezett halála után a Jagelló-házból származó II. Ulászló került a magyar trónra. Az új király komoly nehézségek közepette próbálta megszilárdítani a hatalmát, hiszen ország nemessége igyekezett gyengíteni, illetve részben megszerezni a központi hatalmat, az állami jövedelmek lecsökkentek, a bárók és a főpapság kezébe visszakerült a Mátyás alatt visszaszorított befolyásuk valamint az ország déli területeit rendszeresen zaklatták török csapatok. Bár a közhiedelemmel ellentétben Mátyás halála nem jelentett óriási fordulópontot a magyarországi kultúra szempontjából, Buda kulturális fontossága a reneszánsz-humanista tudósok és művészek elkopásával csökkent, és szerepét rövidesen Bécs vette át, mindez a hanyatlás helyett inkább a humanizmus tartalmának átértékelődésével áll kapcsolatban.

A meggyengült központi hatalom irányításában több esetben a Mátyás korában kiemelkedett méltóságok (Bakócz Tamás bíboros, Szalkai László püspök, későbbi esztergomi érsek, Nagylucsei Orbán, Werbőczy István) is meghatározó szerepet vittek. A főbb méltóságok betöltésének kérdése szoros összefüggésben állt a vármegyei nemesség és az arisztokrácia fokozatosan kiéleződő harcával, mely küzdelem a két társadalmi csoportot és érdekkörét két jól elkülönülő, bár átjárható frakcióra osztotta. A vármegyei nemesség Werbőczy személyében ideológust, szellemi vezetőt, Szapolyaiban befolyásos támogatót tudhatott magáénak, s rövidesen felismerte politikai jelentőségének megnövekedését. Ezzel párhuzamosan a 15–16. század fordulóján olyan, nagy múltú főnemesi családok haltak ki mint a Cillei, a Garai, a Hunyadi vagy az Újlaki famíliák, kisebb hatalmi vákuumokat generálva ezzel.

hirdetes

A pénzügyi nehézségeket jól szemléltei, hogy Mátyás idején az erős központi hatalomnak és a magas adóknak köszönhetően az állami jövedelmek évi 600–900.000 aranyforint között ingadoztak, II. Ulászló uralkodásának első hat évében a vonakodó magyar elittől (1490-1496 között) mindössze 1.600.000 forint érkezett az államkasszába, ám a király ebből a pénzből mindössze 60.000 forintról tudott, kiadásait jellemzően cseh királyi jövedelmeiből és hitelből fedezte. II. Ulászló 1516-ban bekövetkezett halálakor mintegy 400.000 forint adósságot hagyott fiára. A török elleni védekezés megoldatlansága tovább rontott a helyzeten, a hadi kiadások, melyeknek minden évben csupán egy részét sikerült előteremteni, elviselhetetlen terhet róttak az uralkodóra és az államra. A szerényebb becslések szerint a déli határvédelmi rendszer fenntartása és kisebb korszerűsítése is évi 300-400 ezer forintot jelentett, ennek azonban jellemzően csak a felét sikerült finanszírozni. Mivel az állam nem győzte e hatalmas költségeket, az érintett területekre olyan komoly anyagi háttérrel rendelkező személyek kerültek, akik legalább nagyobbrészt saját vagyonukból próbálták megszervezni és fenntartani a védelmet, például Batthyányi Boldizsár jajcai bán és Báthori István temesi ispán. Mátyás ütőképes zsoldoshadserege, a „fekete sereg” amelynek eltartása már 1490 előtt is problémás volt, hiszen évente akár 300.000 forintot is kitett, II. Ulászló idejében már fenntarthatatlannak bizonyult. A fizetetlen zsoldosok 1492-ben megtagadták az engedelmességet és fosztogatni kezdtek, leverésükhöz Kinizsi Pál általános mozgósítást rendelt el, majd a Száva mentén győzte le őket. A király 1493-ban hivatalosan feloszlatta a zsoldoshadsereget. A szárazföldi hadsereg létszámának és harcértékének csökkenése mellett a vízi utak ellenőrzésében, az utánpótlás szállításában és a harcok támogatásában nélkülözhetetlen szereppel bíró naszádosok száma a Mátyás-kori tízezerről az 1520-as évekre ezer környékére olvadt.

II. Ulászló kezdetben igyekezett a Jagelló-ház nemzetközi befolyására támaszkodva egy még jelentősebb közép-európai hatalmi tömböt kialakítani, ezért szorosan együttműködött lengyel királyi rokonaival, egészen amíg fivére, I. Zsigmond lengyel király az orosz és török fenyegetés miatt revideálni kényszerült külpolitikai elképzeléseit. Ezt követően más jelentős szövetséges híján II. Ulászló király és udvara igyekezett a Habsburg-házzal szorosabbra fűzni kapcsolatait. A külpolitika ilyetén irányváltását ellenző köznemesi párt Werbőczy és Szapolyai vezetésével már az 1505-ös országgyűlésen is élénk hangon tiltakozott, július 25-re pedig a király beleegyezése nélkül fegyveres gyűlést hívtak össze Székesfehérvárra, melyet végül nem tartottak meg. Októberben a Rákos mezején tartott országgyűlésen a köznemesi párt kifejezte ellenszenvét a nem „született magyar” királyokkal szemben a törvényi erőre sosem emelkedett, úgynevezett rákosi végzésben. Ezzel párhuzamosan II. Ulászló titokban követet küldött Miksa császárhoz és megállapodást kötött vele, melynek értelmében születendő fia Miksa egy leányunokáját veszi majd feleségül, saját leányát pedig Miksa egy fiúunokájához adja hozzá, továbbá a megerősítették a régi dokumentumot, hogy a Jagelló-ház kihalása esetén a császárra illetve utódjaira szállnak országai, halála esetén pedig a fia feletti gyámság (Habsburg–Jagelló házassági szerződés).

hirdetes

A közel-keleti konfliktusai mellett az Oszmán Birodalomnak volt elegendő ereje arra is, hogy folytassa a beütéseket Magyarországra. 1512 végén a boszniai pasa elfoglalta a Szreberniki bánság összes várát, majd a dalmáciai és horvátországi erősségek ellen fordult. Az 1512. évi török betörésekre válaszul, Szapolyai János erdélyi vajda Havasalföld és Szerbia területére tört be, nagy zsákmánnyal, sok fogollyal tért haza. Báthori István temesi ispán a Temesközben aratott győzelmet, nyolc ló vontatta a szekeret, mely a levágott török fejeket Budára szállította. X. Leó pápa 1513 júliusában keresztes hadjáratot hirdetett a törökök ellen, melynek megszervezésére a pápa címért folytatott küzdelemben legfőbb riválisát, a Rómában tartózkodó Bakócz Tamás esztergomi érseket nevezte ki teljhatalmú pápai legátussá. Bakócz részben hajlott kora, részben a szervezésből eredő pápai ambícióinak kényszerű feladása miatt vonakodott teljesíteni a megbízást, így a pápával folytatott vita és alkudozás egészen novemberig tartott. A Magyarországra hazatérő érsek 1514 márciusában jelentette be a megbízást a koronatanácsban, a pápai bullát pedig 1514. április 9-én hirdették ki. A kedvezőtlen társadalmi helyzet és a sikertelen szervezés miatt a keresztes hadjárat végül a tragikus kimenetelű Dózsa György-féle parasztfelkelésbe torkollott. Még a felkelés döntő csatája, a temesvári ütközet idején II. Ulászló királyt újabb súlyos egészségügyi problémák gyötörték, a király tartva attól, hogy Szapolyai a parasztok leverése után megnövekedett tekintélyét kihasználva ellene fordul, mozgósította csehországi híveit és segítséget kért Miksától is, de az összecsapás elmaradt. Az 1515 nyarán megtartott bécsi uralkodótalálkozón sor került a Habsburg–Jagelló házassági szerződésben előirányzott házasságkötésekre, 1516. március 13-án pedig elhunyt II. Ulászló magyar király.

A magyar trónra 1516-ban II. Ulászló tízéves fia, Lajos került. A lengyel és német-római uralkodók gyámjoga elleni védekezésül Lajost nagykorúnak nyilvánították és egy évente újraválasztandó, 28 tagú ügyvivő tanácsot állítottak mögé. Még ebben az évben sikerült a törökökkel egy újabb évre meghosszabbítani a fegyverszünetet. X. Leó pápa keresztes szervezkedése miatt, melynek keretében összkeresztény hadjárat indult volna az oszmánok ellen, 1517-ben a magyar diplomácia vonakodott meghosszabbítani a fegyverszünetet, mire a törökök újból ostrom alá vették Jajcát. Bár 1518-ra úgy tűnt a hadjárat el fog indulni, annak legfőbb résztvevője és támogatója, I. Miksa német-római császár 1519 elején elhunyt, a hadjárat elmaradt, így 1519-ben a magyar államvezetés újabb hároméves fegyverszüneti megállapodást kötött a törökökkel. A béke azonban nem tartott ki, 1520-ban I. Szelim is elhunyt, fia, a még harciasabb Szulejmán került az Oszmán Birodalom élére, aki 1521. május 18-án hadjáratra indult Nándorfehérvár elfoglalásáért.

Forrás: Wikipédia

hirdetes

Ha tetszett ez a cikk, oszd meg ismerőseiddel, kattints ide:

MEGOSZTÁS MEGOSZTÁS MEGOSZTÁS

Ezek is érdekelhetnek

hirdetes
További cikkek ebben a témában

Szótár

Miskloc

Miskolc városa az ország keleti felének 2. legnagyobb települése. Híres részei: Lillafüred... Tovább

Béres csepp

Béres csepp: A Béres Csepp egy magyar humángyógyászati készítmény. A Béres Cseppet 2013-ban... Tovább

Tovább a lexikonra
Alkotás