hirdetes

Izgalmas fesztivált rendeznek az Aquincumi Múzeum Régészeti Parkjában

VN

Idén ismét megrendezik az Amfifesztet Budapesten, az aquincumi katonavárosi amfiteátrumban szeptember 8. és 10. között, ahol gladiátorok, római katonák és barbár harcosok láthatók, valamint ókori divatbemutatóval, táncházzal és koncerttel várják a látogatókat. Repülj vissza te is az ókori római időkbe ezen a jó kis programsorozaton, mutatjuk a részleteket!

Amfifeszt Aquincumban 2023

Pénteken közös középkori menetelés lesz az Amfifeszten

Az intézmény csütörtöki közleménye szerint a rendezvény szeptember 8-án este fél hétkor a Fő térről induló időutazó, történelmi felvonulással kezdődik: az amfiteátrumba vezető úton együtt menetelnek majd Óbuda történeti korszakait megidéző csapatok a római gladiátoroktól a középkori lovagokon át a reformkori polgárokig a korszakokhoz illő zenei aláfestéssel. Mint írják, az amfiteátrumba érkezőket az ünnepélyes megnyitó és római áldozatbemutatás után látványos buzogány- és tűzzsonglőr-bemutatók várják, a péntek estét középkori hangulatú koncert és táncház zárja.
   

Megismerkedhetsz a gladiátorok életével az Amfifeszten

Szombaton és vasárnap az amfiteátrum arénájában a látogatók megtekinthetik, hogyan edzettek és csaptak össze a gladiátorok, valamint azt is megtudhatják, hogyan lett valaki e különleges mesterség űzője. Az amfiteátrum közönsége a gladiátorokon kívül láthat barbárok és római legionáriusok közötti ütközeteket, figyelemmel kísérheti, hogyan harcoltak a kelták, illetve hogyan kötöttek szövetséget a kvádok és a szarmaták, de az is kiderül, mi az a kimber vérjóslás - olvasható a közleményben.

hirdetes
   

Izgalmas történetek is hallhatók lesznek az Amfifeszten

Hallhatók majd ritka történetek a görög-római mitológiából és a kaukázusi nart legendák világából, az ókor trendjeit pedig egy római divatbemutató keretében ismerhetik meg az odalátogatók. A résztvevők megtudhatják, hogyan zajlott egy római rabszolgavásár és tárlatvezetés, valamint régészeti előadások révén megismerhetik Aquincum ókori múltját és római örökségét.

hirdetes
   

Amfifeszt Aquincumban teljes program

A hétvége mindkét napján 10 és 18 óra között ősi hagyományokat ápoló mesterek tartanak bemutatót, a gyermekeket kézműves foglalkozások és egy miniatűr ásatás várja, valamint ókori tanítómester segíti a római kalligráfia elsajátítására vágyókat. A látogatók a rómaiak és az ókori Pannonia területén, valamint a tartomány határain túl élő népek életmódjával és szokásaival is megismerkedhetnek a hagyományőrzők táboraiban, az érdeklődőket római szépségszalon és jósda várja, valamint lesz bátorságpróba és családi játék - olvasható a közleményben.A belépés a rendezvény mindhárom napján ingyenes.


 

hirdetes

Ha tetszett ez a cikk, oszd meg ismerőseiddel, kattints ide:

MEGOSZTÁS MEGOSZTÁS MEGOSZTÁS

Ezek is érdekelhetnek

hirdetes
További cikkek ebben a témában

Szótár

Duna-Ipoly Nemzeti Park

Duna-Ipoly  Nemzeti Park: Hazánk 10 Nemzeti Parkjának egyike. A Duna–Ipoly Nemzeti Park... Tovább

Budapest látnivalói

Budapest fantasztikus és magával ragadó város. Nem véletlenül szerepel évek óta a... Tovább

Tovább a lexikonra
Érdekességek Hírek Külföld Magyarország Magyarság Programajánló Szórakozás Történelem Utazás
X
Kövess minket facebookon!