Megvan az első európai ország, ahol véget ért a koronavírus járvány: vége van a koronavírus járványnak ebben az európai országban

hirdetes

Megtört a jég: megvan az első európai ország, ahol véget ért a koronavírus járvány

VN

Fény az alagút végén: végre megvan az első Európai Uniós ország, ahol hivatalosan vége van a koronavírus járványnak, ezt pedig nem más, mint Szlovénia. Csütörtök este döntötte el a kormány, és jelentette be, hogy Szlovéniában hivataloson véget ért a járvány.

Ebben az európai országban véget ért  koronavírus járvány

Szlovéniában hivataloson véget ért a járvány-mit jelent ez?

Tehát a kormány bejelentése alapján a vírusveszély elhárult, ez mégis milyen intézkedésekkel jár együtt, minden korlátozást azonnal megszüntetnek? Mivel Szlovénia az első Európai Uniós ország, ahol a koronavírus járvány véget ért, természetes, hogy nem teljesen tudjuk, hogy hogyan alakulnak ilyenkor a különböző folyamatok. Az óvintézkedéseket a bejelentés ellenére sem oldják fel egyik pillanatról a másikra, a korlátozások megszűnéséig várni kell, hiszen ez egy hosszú folyamat, aminek során fokozatosan kell megtenni a lépéseket. Így sok fontos egészségügyi intézkedés és korlátozás még érvényben marad, egy nagyon fontos dolog azonban megváltozik, ami minket is érinthet: Európai Uniós állampolgárok bizonyos feltételekkel szabadon beutazhatnak az országba.

Szabadon utazhatunk Szlovéniába?

A legfontosabb, minket is érintő változás egyértelműen a határok megnyitása. Nézzük, hogy hogyan fog működni a beutazás Szlovéniába, hogyan léphetjük át a határt! Az ország tehát megnyitja a kapuit az Európai Uniós állampolgárok számára, ez azt jelenti, hogy a továbbiakban nem kell betartaniuk az eddigi előírást, a belépés utáni hétnapos karantént. Azonban az unión kívüli országokból érkezőknek ezután is két hétre karanténba kell vonulniuk. Ez várhatóan a hivatalos közlöny kihirdetése után 24 órával lép életbe, tehát akár már a hétvégén az új szabályok szerint léphetjük át a szlovén határt.

hirdetes

Így nyitja meg Szlovénia a határokat

Nem az összes határátkelőt nyitják meg egyszerre, az ország megnyitása is fokozatos ütemben fog történni. Ausztriából 19 határállomáson keresztül, Olaszországból 9, míg hazánkból, Magyarországból 5 átkelő helyen keresztül lehet bejutni Szlovéniába, továbbá légi úton három repülőtéren, tengeri úton pedig két kikötőn keresztül is be lehet jutni. Maradnak olyan határátkelőhelyek, ahol csak a határ térségében lakók, az ingázók, valamint a helyi földtulajdonosok mehetnek át továbbra is. A szigorított ellenőrzések a határátkelő helyeken továbbra is megmaradnak, nem léphetnek át a határon azok, akik bizonyítottan fertőzöttek, valamint azok sem, akik bármilyen koronavírusos tünetet produkálnak, kivételt képez ez alól, ha valakinek állandó lakhelye van Szlovéniában, neki viszont kötelezően jelentkeznie kell az egészségügyi ellátórendszernél.

hirdetes

A koronavírus Szlovéniában

Szlovéniában jelenleg 1464 regisztrál koronavírussal fertőzött személy van, 103-an vesztették életüket a vírus következtében. Jelko Kacin sajtószóvivő azt mondta: az intézkedések fokozatos feloldása annak köszönhető, hogy az országban két hét óta csökken vagy stagnál az új fertőzöttek száma. Ezért úgy döntöttek, hogy jövő hétfőn kinyithatnak a bevásárlóközpontok, a szálláshelyek, a kávézók és éttermek, továbbá az óvodák és az általános iskolák alsó tagozatos osztályai, szigorú előírások mellett. Mindezek mellett, készek visszavezetni a korlátozásokat, amennyiben erre szükség lesz. Most egész Európa tehát árgus szemekkel figyel, hogy hogyan alakul majd a vírushelyzet Szlovéniában, a korlátozások enyhítése hatásra. 
 

hirdetes

Ha tetszett ez a cikk, oszd meg ismerőseiddel, kattints ide:

MEGOSZTÁS MEGOSZTÁS MEGOSZTÁS

Ezek is érdekelhetnek

hirdetes
További cikkek ebben a témában

Szótár

Magyar szürke szarvasmarha

Magyar szürke szarvasmarha: Hungarikumnak számítanak. Pontos eredete nem ismert, azonban nagy... Tovább

Német Miklós

Német Miklós: rendszerváltáskori miniszterelnök.  Németh Miklós közgazdász, politikus,... Tovább

Tovább a lexikonra
Érdekességek Európa Hírek Külföld