A második világháború után pedig a sellak helyébe egy hajlékonyabb, kevésbé törékeny, kisebb zajszintű, hosszabb élettartammal rendelkező anyagot találtak ki – ez volt a vinyl.
A vinyl az angolszász országokban terjedt el ezen a néven, tényleges elnevezése az acetilcellulóz-polivinilklorid.
Mindeközben a lemeztechnika is megújult – a magyar származású Goldmark Péter Károly bemutatta 1948-ban a mikrobarázdás lemezt, 10 évvel később pedig a sztereó hanglemezek is megjelentek.
Honnan is jött akkor a bakelit megnevezés hazánkban?
A manapság is készülő lemezek anyaga elsődlegesen a már említett acetilcellulóz-polivinilklorid, vagy ha nem, akkor egy más, hőre lágyuló műanyagot választanak. Viszont, ezzel szemben a bakelit egy hőre keményedő, törékeny, rideg anyag. Ahogy láthatjuk, teljesen alkalmatlan erre a célra.
Két megoldás található a már említett kérdésünkre – az egyik, a szórakoztatóbb, hogy a CD-k megjelenése után a magyar zenei és műszaki körben a bakelit egy viccnek szánt szleng volt a hanglemezekre. Ahogy láthatjuk végül ez kinőtte magát, és túllépte az iménti közeget.
A másik válasz, hogy a bakelit maga hasonlít a régi, sellakból készült hanglemezekre. Ez is képes lehet megmagyarázni a körüljárt félreértést.
Érdekessége még a bakeliteknek, hogy az 1970-es, 1980-as években egyes együttesek különböző üzeneteket rejtettek el hanglemezeiken található zeneszámaikba, melyeket akkor tudtak meghallgatni az érdeklődők, ha a lemezlejátszó technika sajátosságait kihasználták. Ez annyit jelentett, hogy visszafelé, esetleg lassítva, vagy éppen gyorsítva hallgatták meg a megvásárolt példányokat. Néhány ilyen jellegű szám volt a Queen-től a One Vision, valamint az Electric Light Orchestra-tól a Danger Ahead.
Te sokat hallgattál ilyen lemezeket?
