hirdetes

Kevesen tudják, de hazánkban is van Gyilkos-tó, méghozzá a Bakonyban

VN

Ha azt mondom Gyilkos-tó mindenkinek kicsit összerándul a szíve, és a varázslatosan szép, semmihez sem hasonlító Erdélyi tájak jutnak eszébe, pedig nem feltétlenül kell átlépnünk a határt, ahhoz, hogy Gyilkos-tóval találkozzunk. Magyarországon is van Gyilkos-tó, méghozzá a Hubertlaki-tó a Bakonyban. 

A bakonyi Gyilkos-tó titkai

A bakonyi Gyilkos-tó, azaz Magyarország gyilkos tava

A Bakony hazánk egyik csodaszép része, ami megannyi kinccsel van telis-teli, igazán megéri itt kalandozni egyet, már csak azért is mert, ha jó felé visz az utunk, akkor Gyilkos-tóra lehet bukkanni a dombos vidéken. Ugyanis itt található a Hubertlaki tó, másnéven a Gyilkos tó. A tavat a helyiek nevezték el így, ugyanis az Erdélyi Gyilkos-tóhoz hasonlóan vízének tükre meg-megtörik a tóból kiálló halott fák csonkjai miatt. Csodálatos látvány, misztikus, de egyben megnyugtató, aki járt már itt, és beszippantotta a tavat körül vevő levegőt, jól tudja, hogy itt még az is másmilyen. Bár a tó mérete jóval kisebb, mégis magával ragadó az egész hangulat, tökéletes kiránduláscélpont minden alkalomra!

A Gyilkos-tó legendája

Mielőtt belemennénk a bakonyi Gyilkos-tó pontos leírásába, beszéljünk kicsit a mindenki által ismert Erdélyi Gyilkos-tóról, annak keletkezéséről, és legendájáról. Igazi kincs, a világ egyik legszebb pontja, ha jártál már itt, akkor tudod miért, ha nem, akkor menj és tapasztald meg magad. Keletkezésével kapcsolatban több feltételezés is van, egyesek szerint a 1837-ben keletkezett, mikor a heves esőzések következtében a közeli 1378 m magas Gyilkos-kő hegyről lecsúszott a törmelék, és több patak útját is eltorlaszolta, összegyűjtve a vizet a völgyben. Mások pedig az 1838. január 11-i földrengéssel hozzák kapcsolatba a keletkezését. De, mint tudjuk, mit se érnek ezek a tudományos magyarázatok, ha van egy legenda, ami egészen pontosan így szól:

hirdetes

„Valamikor élt itt egy csodálatosan szép lány, Fazekas Eszter. Haja fekete volt, szeme szürkészöld, mint a Szármány oldalán nőtt ezüstfenyő. Alakja, mint a szélben hajladozó büszke jegenye. Eszter egyszer elment a gyergyószentmiklósi vásárba. Ott találkozott egy olyan daliás legénnyel, aki két karjának szorításával kipréselte a medvéből a szuszt, aki a legszívhezszólóbban furulyázott az egész környéken, aki házat is tudott ezermesterkedni, meg szekeret faragni. Ahogy szemük összevillant – és mert a szerelem hirtelen jön és szíven üt, mint a villám – nyomban meg is szerették egymást. A fiú égszínkék selyemkendőt vásárolt Eszternek a tükrös pogácsa mellé, és megkérte, hogy legyen a mátkája. Esküvőre azonban nem kerülhetett sor, mert a legényt elvitték katonának. A lány csak várta, várta. Esténként agyagkorsójával kiment a csobogóhoz, és ott sóvárgott hosszú félórákon át a szerelmese után. Még a hegyeknek is meglágyult a szíve a lány sóhajtozásaitól, fájdalmas szép énekétől.

Történt azonban, hogy egyik vasárnap délután meglátta Esztert arra jártában egy zsiványvezér. Azon nyomban nyergébe emelte, és vágtatott vele, mint szélvész a Kis Cohárdhoz, az ezerarcú sziklák közé, ahol tanyája volt. Aranyát, ezüstjét ígérte a lánynak, gyémántos palotát akart építeni neki, csakhogy megszeresse.

hirdetes

De Eszternek nem kellett sem a kincs, sem a gyémántos palota, csak a régi mátkája. Azt várta vissza, amikor felkelt a nap, akkor is, amikor behunyta szemét a világ. Feldühödött a zsivány, és erőnek erejével akarta kényszeríteni Esztert, hogy legyen a felesége. Eszter a hegyekhez kiáltott segítségért. Sikolyát megértették a sziklák, és hatalmas záporral, mennydörgéssel válaszoltak, majd megindultak lefelé a völgybe, iszonyatos földindulással, maguk alá temettek mindent – a lányt is, a zsiványt is.”

Így keletkezett a Gyilkos-tó, amely – ha napsütésben belenézel – szürkészöld, mint Eszter szeme.”

Na de mi a helyzet a Magyarországi Gyilkos-tóval, hol is van pontosan, mit kell tudni róla? Lapozz, és megmutatjuk hol találod meg! De előtte ízelítőnek mutatunk néhány szuper képet a magyar Gyilkos-tóról!

Lapozz, lapozz, mert érdekes videó is vár!

hirdetes

Ha tetszett ez a cikk, oszd meg ismerőseiddel, kattints ide:

MEGOSZTÁS MEGOSZTÁS MEGOSZTÁS

Ezek is érdekelhetnek

hirdetes
További cikkek ebben a témában

Szótár

Tokaji aszú

Magyarországi tokaji borvidéken előállított tokaji aszú: Hungarikum. A Tokaji Aszú a... Tovább

Balázsjárás, Gergelyjárás

Balázsjárás, Gergelyjárás: A naptár szerinti utolsó téli hagyományőrző ünnep. Február... Tovább

Tovább a lexikonra
Érdekességek Kirándulás Magyar Magyarország Magyarság Szórakozás Utazás