hirdetes

A hét legjobb programjai a Balaton partján (09. 28-10. 04)

VN

Én el sem akarom hinni, hogy már is itt az október, hiszen az első őszi hónapunk, a szeptember úgy eltelt, hogy nem igazán mutatta be az őszi arcát, végig száz ágra sütött a nap, és igazi nyárias időnk volt. Bár lassan érkezik a lehűlés, azért még októberben is érdemes a Balaton felé venni az irányt. Mutatunk is néhány szuper balatoni programot erre a hétre.

Balatoni programajánló

#1: Ultrabalaton

Az Ultrabalaton egy futó verseny, amit 2007-ben alapítottak, akkor összesen 200 résztvevő volt, 2018-ra ez a szám 11 ezerre duzzadt. A cél 32 óra alatt körbe futni a Balatont akár egyéniben, akár kisebb-nagyobb csapatban. Az első években a tihanyi Belső-tó partjáról rajtolt a mezőny, 2013-ban a versenyközpont átköltözött Balatonaligára. 2019-ben pedig már Balatonfüredről rajtol. A 10. Ultrabalatonon csatlakozott névadóként az NN az eseményhez, azóta NN Ultrabalaton néven kerül megrendezésre. A verseny zömében a Balatont körül ölelő kerékpárúton halad, de az északi parton, Aszófő és Nemesgulács között eltávolodik a tótól és a Káli-medence települései között halad. A teljes út 221 kilométer, a versenyt a Balaton látványa fűszerezi meg igazán. Időpont: október 3-4. De lehet bringázni, és félmaratont futni is. Részletek ITT!

#2: Borfesztivál az Anna Garden területén

Utolsó alkalom, hogy részt vegyetek a Balatonfüredi Anna Garden területén tartott borfesztiválón, hiszen szeptember végével, a programsorozat is a végéhez ér. „Borfesztivál az Anna Garden piacon szeptember 3 és 30 között! A legfinomabb szőlő vásárlás mellett a legkülönlegesebb borok ingyenes kóstolása minden nap 18 és 20 óra között! Pénteken és szombaton élőzene és műsor a mini színpadon, délutánonként portré és karikatúra készítés!”

hirdetes

#3: Színház Keszthelyen: Lovagias ügy

Egy kis kultúra sosem árt, főleg nem, ha a Balaton kulturális fővárosában járunk. Keszthelyben ezen a héten sem kell csalódnunk, ugyanis egy zseniális előadást láthatunk a város színházának színpadán. Helyszín: Zenthe Ferenc Színház, időpont: szeptember 30, szerda 19.00, jegyár 3500 Ft, elérhetőség: +36-30/562-7603, +36-70/337-6657. A műsoron pedig: A Lovagias ügy: „Virág úr régi vágású főkönyvelő. Egész életét ugyanazon cég, ugyanazon asztalánál töltötte. Precíz, megbízható munkaerő, tisztes családapa. Tudja mit követel az illem és a becsület. Egyetlen gyengéje a főnök titkárnője, Gizike – aki persze másért rajong reménytelenül. ...és ahogy annak lennie kell, a kusza szerelem minden tisztes életet felborít. Elég egy szóváltás, egy lovagias helytállás és elindul a lavina: pofon becsületsértés, párbaj... – vagyis mindaz, ami egy bájos, békebeli szerelmi komédiához kell. Kabos Gyula egykori legendás szerepében Koltai Róbert.”

hirdetes

#4: Helyi Termék Vásár & Átadónap- Keszthely

Keszthelyen szerdán nemcsak a színház felé érdemes ám kanyarodni. A színház előtt ugorjatok be a 
Georgikon Majortörténeti Kiállítóhelyre néhány finom falatért. Ugyanis a vásár keretében közel 20 helyi termelő közel 300 egészséges, helyi termékét kóstolhatjátok meg. Támogasd a helyi termelőket, és töltsd meg egészséges finomságokkal a kosaradat!
 

Lapozz a következő oldalra további izgalmas programokért!

hirdetes

Ha tetszett ez a cikk, oszd meg ismerőseiddel, kattints ide:

MEGOSZTÁS MEGOSZTÁS MEGOSZTÁS

Ezek is érdekelhetnek

hirdetes
További cikkek ebben a témában

Szótár

Tordai Sóbánya

Tordai Sóbánya: Népszerű idegenforgalmi helyszín Erdély kapujában. Kolozsvártól 35 km-re... Tovább

Lúdas Matyi

A Lúdas Matyi 1977-ben bemutatott magyar rajzfilm, amely Fazekas Mihály azonos című költeménye... Tovább

Tovább a lexikonra
Érdekességek Kirándulás Magyarország Utazás